BOHUMIL avagy a kenyérmorzsák története

...aztán kilencszázhúszban nagyapám ráparancsolt a prímásra, hogy addig húzza neki a Himnuszt amíg a románok szét nem lövik a kocsmáját. Persze, nem lett az egész szétlövésből semmi, mert a románok elakadtak a főtéren. Ott kínlódtak szerencsétlenek a Kossuth-szoborral, próbálták ledönteni, de hiányzott még belőlük a rutin, na, meg azért oda is volt az állítva rendesen, szóval eszükbe nem jutott az Oroszlánt szétlövetni.


ENGELHARD avagy a fotográfia története

Részlet A kéklő pára című kötetből

Ezerkilencszázhetvenhárom tavaszán egy Szöcske Ágoston nevezetű juhász kereken száz kiló fekete gyapjút nyírt le a sáromberkei plébános híres birkáiról. A nemes szőrt még azokban a napokban kimosták, kifésülték és öt zsákba gyömöszölve fölvitték a parókia padlására. Moly ellen naftalint, tolvaj ellen döglött ló patájából való szöget tettek mind az öt zsák aljába, így senki nem gondolhatta komolyan, hogy a gyapjúnak bármi baja eshet.


Részlet a Nyugalom című regényből

Szombat délelőtt tizenegykor volt a temetés, bár jobb szerettem volna várni vele még legalább néhány napot, hátha megjön Eszter, de felárért sem vállalták tovább a fagyasztást, valami új szabályzatra hivatkozott a nő az irodában, és kérdezte, hogy miért nem hamvasztatom el, az olcsóbb is, meg sokkal praktikusabb, akkor olyan időpontot választhatok, ami mindenkinek megfelel a családban, amire csak annyit mondtam, hogy nem égetem el az anyámat, inkább legyen szombaton, és kifizettem a háromnapi tárolást előre, amit számlázott, aztán beírta a szállítók k


A vámos és az Úristen

Részlet a Lázár-apokrifek című műből

Tudjuk, nagyon is jól tudjuk, hogy a csomagolás a második legfontosabb dolog az ember életében. Hogy a legfontosabb alatt mindig ott lapul egy vulkánfíber koffer, amit majd ezzel a legfontosabbal kell teletömni.

Vannak, akik azt mondják, hogy ami a legfontosabb, az nem csomagolható, mások, hogy egyetlen alapcsomag van, a tiszta alsó és a fogkefe, megint mások, hogy ahol csomagolni kell, ott nem is érdemes csomagolni, de mind a hármat cáfolom.


„Valami a vérről”

Részlet a Lázár-apokrifek című műből

Előbb egy nájlontányért ringattak odébb a hullámok, aztán egy nájlonpoharat, aztán valami mást. Sötét volt, jövevény nem láthatta pontosan, mi az. Az egyik helybéli férfi felállt, két lábától megfogta a kávéházi nájlonszéket, és a háttámlát maga előtt úsztatva besétált a langyos tengerbe. Elszlalomozott a gyorsétkezdés vacsora maradékai között, a támlát óvatosan a víz alá merítette, mint egy rá-kászhálót, majd egy hirtelen mozdulattal kiemelte a valamit. Jó tíz méterről az éjszakában még mindig csak futball-labdának látszott.


Idefent balsors, odalent sorstalanság

Részlet a Lázár-apokrifek című műből

Úgy alakult az életem, hogy ez idáig egyetlenegyszer voltam börtönben; akkor is mindössze fél napig, ráadásul szabad akaratomból, egy forgatócsoporttal. Bizonyos értelemben szerencsésnek vagyok mondható, hiszen akár fél napot is bör-tönben tölteni igen ritkán elhatározás kérdése. Persze, van olyan, hogy az ember reggel felkel, megborotválkozik, villásreggelizik, aztán felveszi az egyenruhát és bemegy a börtönbe. Mondom, ilyen is van, de az más. Meg olyan is van, hogy amikor lehull az első hó, látványosan eltulajdonít valamit a boltból.


Nyüves ország, édes hazám

(Megjelent a Frankfurter Allgemeine Zeitung, 2006. szeptember 28-i számában. Németre fordította: Relle Ágnes)

Már össze volt csomagolva a bőröndbe minden, már ott állt a taxi a ház előtt, már a jegygyűrűt is lehúzta az ujjáról Apám, de még mindig nem tudta rászánni magát az indulásra. Mondtam, egy pillanatra dőljön le, mondta: jó, aztán elvettem a kisasztalról egy újságot és kiterítettem az ágyra, hogy cipőjével ne koszolja össze a gyógyszerszagú, fájdalomverítékes ágyneműt. Véletlen volt, tényleg véletlen volt, már amennyire véletlen lehet az ilyesmi egy megúszott halálos ítélet, hét év börtön, meg egy hazugságundorral telt élet után, de a cipősarok alá pont egy fénykép került: valami választási népünnepélyen egy túlhevült férfi épp kezet csókol a győztes Gyurcsány Ferencnek, aki rá se néz.


A SZÜRKE

adventi gyűlöletbeszéd

Egy zsidó, az most jó lenne. Vagy román. Esetleg tót. Valaki, akin le lehet verni. Igen, egy kaftános, görbe orrú zsidó, akiről lerí, hogy ő csinálta, ott ült a csörgő zsákokon és marékkal mérte, harminc aranyat adott minden NEM-ért.

Egy kommunista kéne, akit komolyan veszel, mert apád vére ott szárad az öltönyén. Akin nem röhögsz, amikor belezavarodik a balsors-elemző hegyi beszédébe, és összeforrt csontok helyett összecsórt fontokra hivatkozik.