Amennyit tudok a szabadságról, azt akkor tudtam meg, amikor elköszöntem Berényinétől és elindultam a Kálvin tér felé. Már abban az esetben, ha szabadság alatt nem a berepülő pilóták eufóriáját értjük, vagy a választási jogot, vagy, hogy erkölcsi normáink szerint ítélhetünk és dönthetünk, s e döntés ráadásul kivételesen egybevág a legtitkosabb vágyainkkal és érzelmeinkkel. Ha a szabadság nem a fehér papír fekete tintával. Ha nem négy kifeszített húr, vagy tízezer orgonasíp.

A mobiltelefon fényképező funkciója legtöbbször rossz felbontású, hirtelen elkapott/elkapkodott, komponálatlan, zavarba ejtően személyes képek létrehozására alkalmas és a képkészítőnek szűkösre korlátozott lehetőségeket kínál. Ugyanakkor az eszközt használó ember lehetőségei a minimális készlettel is végtelenek. Bartis Attila fotográfiáinak világa, ahogyan prózájának világa is, szigorúan önkorlátozó. Figyelmes, kegyetlenül pontos – vagy a jelentés érdekében kíméletlenül homályos –: minden mozzanatában tartalmas.

Bartis Attila Romlás című darabját Szikora János rendezésében 2009. október 30-án, pénteken 19.00-kor mutatják be a Vígszínház Házi Színpadán.