„Magányosan, mintha az Isten elfelejtett volna köré világot teremteni” Horváth Csaba interjúja a Heti Válaszban.

Beszélgetés az Anyám, Kleopátra című darabról a mű szerzőjével, Bartis Attilával és rendezőjével, Garas Dezsővel

Miért ezt a darabot választotta? Mit látott benne?
GD: Először Bartis Attilának a darab alapjául szolgáló Nyugalom című regényt olvastam el. Nagyon izgalmasnak, nagyon érdekesnek találtam, szinte frappírozott. Engem ritkán érint meg úgy regény, hogy arra gondoljak, ez ordít a film után. Mivel ennek a lehetősége nálam nagyon kevés volt, maradt a másik lehetőség, a színpad. Természetesen tudtam, amikor belekezdtünk, hogy az egész regényt visszaadni nem lehet, csak a fő szálat, ami beleilleszkedhet egy színdarabba. Telefonáltam Bartis Attilának, akit akkor még nem ismertem, hogy mit szólna ehhez az ötlethez. Azt mondta, ez nagyon jó lenne, egyébként Schwajda György már megrendelte a darabot. Én nem tudtam erről. Őt is felhívtam, hogy itt van ez a regény, olvasd el, annyira izgalmas, érdemes lenne előadni. Erre azt mondta, elkéstél, én már ezt megrendeltem. Körülbelül ez volt a sorrendisége az egésznek.
Van egy alapmondat a darabban, amiért kedvem támadt megcsinálni: ”nincs szánalmasabb, mint amikor az ember összekeveri agya koszmányos szüleményét a szabadsággal.” Ez olyan dolgok kimondását eredményezte, amit ritkán olvas az ember. Továbbá egy izgalmas családtörténet is, s ez szintén adta, hogy darab legyen belőle. Végül nagyon sok beszélgetés után Bartis Attila nekiállt megírni színpadi változatot. Jó volt együtt dolgozni, és volt is rá idő. Azonban a még a jelenlegi, negyedik variációt sem tekinthetjük véglegesnek, csak azt, amikor majd felmegy a függöny. De visszatérve az iménti mondathoz, engem az izgatott, hogy ezt a kényes egyensúlyt az agy koszmányos szüleménye és a szabadság között hogyan lehet megtartani.
A darab születéséhez tartozik még, hogy az első pillanattól színészben, illetve színésznőben gondolkoztunk. Az első és minden vitát kizáró személy Udvaros Dorottya volt, aki nagyon nehéz helyzetben van a darabban: jelenlegi életkoránál idősebb és fiatalabb figurát kell alakítania, a saját életkorát azonban nem játszhatja el. Remekül próbál és belead minden energiát. A további szerepek későbbi egyeztetések során alakultak ki. Szerencsésnek mondhatom magam, mert egy ambiciózus és rendkívül érzékeny színésztársaság jött össze.

HCS:Olyan magányosan állt ott, mintha az Isten elfelejtett volna köré világot teremteni. Ez a Nyugalom talán egyik legszebb mondata. Felmerül a kérdés, a regény lírai mondatait hogyan lehet áttenni a drámába?

BA: Sehogy. Vannak olyan mondatok a regényben, amelyeket nagyon szerettem volna átmenteni, ám egyértelműen kiderült, hogy prózai mondatok maradnak. A munkának az első fázisában vért izzadt az ember, amikor elkezdte szétcincálni a saját szövegét. Borzalmas hentesmunka volt. De vannak olyan részek, amelyeket végül is sikerült becsempészni párbeszédekbe. A dráma nagymértékben ragaszkodik a regényhez, olykor egész oldalak kerültek át, majdnem szó szerint. Azonban kiderült, hogy ami prózában hiteles, élő dialógusnak tűnik, az a színpadon bizony nem az. Olykor csak a szórenden múlik, néha mégis napokig, hetekig elszöszöl vele az ember. Volt, amiről csak próba közben derült ki, hogy meg kell változtatni. Többek közt ezért is ültem bent a próbákon, hogy én magam vegyem észre, mi az, ami minden igyekezetem ellenére próza maradt. Már az sem ugyanaz, ha egy külső szem, színész, vagy dramaturg veszi észre, hogy ezt így nem lehet magyarul kimondani. Bármennyire hitelesnek is tartom azt, aki felhívja e hibákra a figyelmem, ez óhatatlanul egy eltartó, elutasító reflexet hoz működésbe az íróban, ha ő maga nem tapasztalja meg. Márpedig ez nem úgy megy, hogy tessék szépen megtanulni és kimondani. A színház egészen másképp működik.
GD: A regényben van egy polemizálás a hitről, a darabban ez kevésbé jelenik meg, pedig nagyon szerettem volna. Arcul köphet–e az Úristen bárkit is, vagy lehet-e egészen közönyös? Sajnos az egész regényt nem lehet színre vinni. S a kérdésében szereplő mondatra rátérve: ebben a családban három rendkívül magányos ember harcol egymással.

Ez a magány összefügg a művészettel?

GD: Rendkívüli módon összefügg.

A könyvben kevés az igazán dramatizálható jelenet.

BA: A regény a magja a darabnak, de a szerkezet és a történet is eltérő. A szereplők egy része kimarad, s a regény cselekménye alapvetően három helyszínre szűkül le: az anya lakására, Eszter lakására és két jelenet erejéig Jordán Éva lakására. A Balkán Gyöngye kocsma a próbák során kimaradt. Kiderült, hogy annyira zárt és nyomasztó lett ez a világ, hogy ez a szál nem fért bele.

GD: Voltak bizonyos tévedéseim, melyeket próbák közben korrigáltunk. Én kértem olyan képeket, melyek ezt a családi teret jobban kitágítják, de például a Balkán Gyöngye - szálat a próbák közben a darab kivetette magából. Bejöttek viszont olyan új részek, melyek olvasva nem érdekesek, színpadon viszont igen. Igazán jó dialógokat kevesen tudnak írni, de Bartis Attila közéjük tartozik. A színpadon és a filmekben is sokszor ott buknak meg a párbeszédek, hogy a dialógusok átmennek metaforába, és elveszítik a hitelüket. Bartisnál viszont mindig hitelesek maradnak.

Mintha a regényben egyértelműen a fiú lenne a főszereplő, a drámában pedig már csak a címből adódóan is az anya.

BA: Igen, az Anya a főszereplő. A regényben az anya figurája kemény, erős, rövid dialógusokban van megírva. A drámában meg kellet teremtenem egy olyan anya-figurát, amelyik nem különbözik sokban a regényétől, de mindenképpen újjá kellett születnie. A fiú, Andor egyébként az elsőtől az utolsó jelenetig végig színen van. De nagyon nehéz és fölösleges lenne sorrendet állítani a főszereplők fontosságát illetőleg.

GD: Eltolódik a dráma az anya középpontisága felé. Ez volt az egyedüli megoldás az író számára az átdolgozásnál. Azt kellett kiválasztani a regényből, ami drámaként színpadra állítható. És azt is hozzá kell még tenni, hogy azért is eltolódik, mert egy olyan színésznő játssza ezt a szerepet, mint Udvaros Dorottya.

A regény olvasása közben nagyon szűk tereket képzeltem el. Visszaadja ezt a díszlet?
GD: Nem is tudom már máshogy elképzelni ezeket a tereket, mint Kentaur tervei szerint. Egyszerű, de nagyon izgalmas díszletet tervezett. Kentaur az író- színésznő-rendező mellett az előadás negyedik alkotója. Nem kivehető ebből a csapatból.
A díszlet azért is fontos, mert a darabban az idővel kell nagyon sokat játszani. Két hét, három hét, egy év, ezért megpróbáltam sok helyen összeúsztatni a jeleneteket. Bizonyos pontokon párhuzamosan mennek a dolgok. És a díszlet hozzásegített az összeúsztatás technikájához. Az idők és a terek összecsúsznak egy bizonyos cél érdekében.

BA: A bezártság-érzet benne lesz. Van egy folyamatos ugrálás a múlt és a jelen között, meg elég nagy szerepe van az önkívületnek, a víziónak, az álomnak. A nagymonológ is egy ilyen többé-kevésbé önkívületi állapotban hangzik el.

A szűk terek, a víziók, a rémálomszerű világ Dosztojevszkij világát idézik, A Karamazovokat pedig fel is olvassa a főhős a konyhakredencnek. Van- e kapcsolat a személyiség problémáját középpontba állító XIX. századi irodalmi hagyománnyal?

BA: Nem az én tisztem ezt eldönteni, de biztosan van. Van kapcsolat például a Varázsheggyel is. Munka közben, ahogy ezt már a Sétánál megfigyeltem, az írással párhuzamos olvasásélmény bekerül valamilyen módon a szövegbe. Dosztojevszkijtől szó szerinti idézet is szerepel. De Kafkától, Földényi F. Lászlótól, Bölltől, meg nyilván másoktól is. Ezt az irodalmárok úgy hívják, ugye, hogy vendégszöveg? Szóval vannak vendégszövegek a darabban, meg a regényben is, csak én ezt valamiért soha nem jeleztem. Valószínűleg, mert egy időben nagy divat volt az ilyesmit jelezni.

A regényben mintha létezne egy a női szereplőkből összeálló nőfigura, akik között a fiú bolyong. Megmarad –e ez a felosztás a drámában is?

BA: Igen. A darab többek között erre épül. Egy három különböző nővel három különböző viszonyban lévő embernek a története. Bizonyos értelemben még a nővér, Judit is idetartozik.
GD: A fiú döntésképtelensége a szeretet és a gyűlölet határán mozog. Egyedül a szerelmébe kapaszkodhat. Az anyját kezelni, a szerelmét pedig tisztázni nem tudja. Egy József Attila sort a próbákon is felhasználtunk ennek az értelmezésére: Ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret”. A következményeket azonban nem akarjuk megmagyarázni, befolyásolni, minden a közönségre van bízva.

Az öregedő anya figurája szinte irodalmi toposznak számít. Az Oedipus királytól a Hamletig számos példát láthatunk erre. A tizenkilencedik századtól az öregedő színésznő veszi át ezt a szerepet, gondoljunk a drámánál maradva mondjuk Csehovra. A Sirály egyébként benne is van a szövegben.

BA: Erre például nem is gondoltam. Tulajdonképpen csak a dráma írása közben jutott eszembe, hogy már 1986-ban, amikor elkezdtem a Séta első változatát, szóval, hogy abban már szerepelt egy anya-színésznő, de végül a szülők kimaradtak a regényből. A Nyugalom írása közben ez eszembe se jutott. Mondom, csak a darab írása során jöttem csak rá, milyen régóta lappang ez az anya-színésznő figura.

GD: Engem az érdekelt, hogy egy ember, tegyük fel színésznő, akinek elege lett ebből a világból, a régiből is, meg az újból is, magára zárja az ajtót, és azt mondja, nem, elég volt. Közben sóvárog az élet után és rendkívül fél a haláltól. Ez esetben azért is fontos, hogy színésznő, mert a színészet lényege mindig a jelen. A színészeknek nincs múltja, azt csak írják esetleg, vagy filmeken látni, jövője végképp nincs, mindig csak jelenük van. Addig élnek, amíg színpadon vannak. Ezért érdekes az az elhatározás, hogy magára zárja az ajtót. A halálfélelem és az életigenlés kettőse nagyon izgalmas lehet.
Az, hogy színésznő, csak esetleges. Ám le kell szögezni, ő kora egyik legjobb színésznője. S miből erednek anyaként a bűnei? A lányát eltemeti, hogy mutassa, elítéli a disszidálását. A fiú nem bír vele élni. Arról van szó, hogy a sikerért és a tapsért bűnöket követ el.
Ide tartozik az is, hogy nem lehet eldönteni, egyik vagy a másik gyereknek van-e igaza. Judit, a lány nagyon tehetséges hegedűművész, aki ha nem megy el, belehal az anyjával való küzdelembe. Ez nem szeret vagy nem szeret kérdése, hanem két öntörvényű ember egymáshoz és önmagához való viszonya.

A dráma címében, a regény szövegében folyamatos az utalás az Antonius és Kleopátrára, a szerelmet és a hatalmat összekapcsoló Shakespeare-tragédiára. Az Anyám, Kleopátra esetében a politikai hatalom mintha a család életébe betüremkedve megnyomorítana ugyan mindenkit, de a szereplők életében a lélektani hatalom jelenik meg. Ez kevésbé erős hatalom, vagy ez a hatalom leginkább szem előtt lévő formája?

BA: A drámában szó szerinti idézet is van a Shakespeare-drámából, egy olyan jelenetben, mely a regényben nem szerepel. El lehet egyébként képzelni a lélektani hatalomnál erősebbet? Az érzelmeket kihasználva sokkal könnyebben meg lehet törni valakit, mint egy homlokához szorított revolverrel.
GD: Az anya hatalma a gyerekei fölött akarattalan. Nincs benne koncepció. ő a saját életét és szabadságát óhajtja élni, és ezért a másik élete és szabadsága csorbul.

A regényben az elmúlt majdnem száz év különböző politikai hatalmai akár számtalan áttételen keresztül is megjelennek az összes szereplő elrontott életében: a Trianonban elszakított magyar területek kiszolgáltatottsága, a Fehér- család, melynek egyik fele magyar, a másik fele füstbe ment, a magyar és a román létező szocializmus, és még folytathatnám. A történelem folyamatosan áttüremkedik a figurák életébe.

BA: A mi életünkbe is áttüremkedik, nemcsak a szereplőkébe. Ez nem egy hermetikusan zárt történet, amiben semmi szerepe nincs a külvilágnak. Dehogynem Az anya tragédiájának. a személyes viszonyokon túl éppen az a világ az egyik fő összetevője, amiben élünk, éltünk.

GD: A külvilág finoman és nagyon jól benne van a szövegben. A darab azonban nem dől be a politikai szemrehányásoknak és vádaknak. A betüremkedő politikának viszont igenis van hatása, ráadásul elég ambivalens. A párttitkár például nem a rendszert képviselve háborodik fel teljes joggal, sőt teljes igazsággal, amikor az anya megtagadja disszidens lányát. Furcsán is hatna a színpadon két olyan ember, akik közül az egyiknek igaza van, a másiknak nincs. Ez a rossz dráma. Mindkettőnek igaza kell, hogy legyen, s ahol ezek az igazságok keresztezik egymást, ott vannak a drámai pontok.

Mintha a magyar irodalom nem tudna mit kezdeni a rendszerváltással. Mindenki azt várta, majd jönnek az addig fiókba zárt nagy, értelmező művek. Nem jött túl sok. A dráma párbeszédes volta talán jobban megragadni látszik ezt a változásban lévő világot. Lehet, hogy vége annak a közhelynek, miszerint a dráma a líra és az epika mögé szorult?

BA: Nagyon remélem, hogy így van.

GD: Szerintem nem. A diktatúrák izgalmasabbá teszik a színházat is és a drámát is. Sokkal izgalmasabb drámák születtek az elmúlt negyven év okán és alatt, mint jelen pillanatban. Nem tudnak mit kezdeni a szerzők a helyzettel. Nagyobb a szabadság, csak szerintem mindenki tétován néz körül, ezt hogyan lehet megfogalmazni. A hatvanas, hetvenes nyolcvanas évek drámái izgalmasabbak voltak. Ritkán fordul elő a történelemben, hogy ennyire át kell állni egy tökéletesen másik rendszerre. Most mindenki tétovázik. Egy-ketten ráakadnak valami egész másra. Mint mondjuk az esetünkben is, egy olyan családi történetre, ahova csak szűrőn át jön be a nagyvilág. Ez így sokkal érdekesebb.

Említette, hogy a drámában nincsen egy igazság. Nem lehetséges, hogy most jött el a dráma ideje?

GD: Ezek a szabadság lehetőségei, de nem biztos, hogy a dráma lehetőségei. Nehezen kerülnek elő azok a darabok, amelyek megragadnak valamit a félmúltból. Nehéz újrafogalmazni a világot, és nehéz máshogyan megtalálni a drámai és a komikai alaphelyzeteket. A komikai helyzetek egyébként még idegenebbek, mert ehhez bele kellene menni a napi politika világába.
Ezért örülök annak, hogy megjelennek olyanok is, mint Bartis Attila drámája, ami nagyon furcsa szikével nyúl hozzá a mi világunk, életünk testéhez. Kikerül minden olyan közhelyet, ami csapdába vezethetné.