Az írás a gyávák öngyilkossága Kozár Alexandra interjúja a Népszavában

Bartis Attila németországi sikeréről, regénye újjászületéséről, fikció és valóság kapcsolatáról
Németországban a magyar irodalomnak újabb kimagasló sikere született: az első számú német állami rádióállomás, a Süd….. (utána nézek) 32 tagból álló kritikusi grémiuma igen kimagasló pontszámmal Bartis Attila öt évvel ezelőtt megjelent, A nyugalom című regényét ítélte a hónap legjobb könyvének. Az íróval ennek apropóján beszélgettünk.
Mi az oka annak, hogy öt évvel ezelőtti regénye, A nyugalom most hirtelen reneszánszát éli? Egyrészt itt a németországi kimagasló siker, másrészt a közeli megfilmesítés ténye.

Az itthoni reneszánsznak az oka valószínűleg e két, egymástól független dolog véletlen egybeesése. Papírforma szerint a filmnek már el kellett volna készülnie, de vannak fontosabb szempontok a papírformánál. Nem biztos, hogy egy filmnek az tesz a legjobbat, ha az ember hajnalonta határidőkkel zaklatja a producert. Többen is meg akarták venni a megfilmesítés jogát, de Bodzsár Istvánnal már a legelső pillanatban kialakult az a bizalom, ami nélkül nem lehet együttdolgozni. És egyáltalán nem baj, hogy ilyen hosszú időbe telt, amíg megtaláltuk azt a forgatókönyvírót, és azt a rendező, akivel szemben ugyanilyen bizalmat érez az ember. Az pedig, sajnos, vagy nem sajnos, de megszokott, hogy egy könyvnek a külföldi sikere nagyobb port kavar, mint hajdan a megjelenése. Bár A nyugalom sorsa egyáltalán nem volt mostoha. Meglepően sok kritika jelent meg róla, eddig öt nyelvre fordították, a regényből készült darabot, az Anyám, Kleopátrát harmadik éve játsszák a Nemzeti Színházban. Egyszóval nagyon hamis lenne, ha most azt mondanám, hogy itthon a kutya nem törődött a regénnyel mostanig. Másrészt, persze, bosszantja az embert, hogy miközben a könyv úgymond reneszánszát éli, sehol nem lehet kapni, mert egy éve a maradék raktárkészletet az olcsókönyvesek kiárusították.

A német állami rádiócsatorna kritikusainak szavazata alapján az összes szépirodalmi mű közül januárban A nyugalom végzett az első helyen. Esterházy, Nádas, Kertész, Dalos után ön lesz a következő Németországba „exportált” magyar író?

Ezt még számolgatni is rossz, de ha számolgatni kényszerülök, akkor a végeredmény mindenképpen az, hogy nem hinném. Valószínűnek tartom, az írói kvalitások mellett még sok mindenre szükség van ahhoz, hogy az ember olyan mértékben legyen jelen az ottani közéletben, mint a felsoroltak, vagy a fel nem soroltak, mert hála Istenek, a lista ennél hosszabb. Én például egyáltalán nem beszélek németül, ráadásul néha még magyarul is nehezen megy a nyilvános szereplés.

A szövegben rengeteg konkrét utalás van a magyar rendszerváltásra, illetve a szocializmus éveire, úgy is mondhatnánk, A nyugalom rendszerváltó regény is. Mennyire jön ez át egy német olvasónak?

Engem lepett meg leginkább, hogy a regénynek a rendszerváltásra vonatkozó részei jobba foglalkoztatták a német kritikusokat, mint az itthoniakat. De bizonyára van erre ésszerű magyarázat, csak én nem találom.

Őszintén szólva kétlem, hogy ebből a feltartóztathatatlan sodrású könyvből, amelyben ott lüktet az egész élet, ezenkívül egyszerre lélektani-, család-, nemzedéki és rendszerváltó regény, jó film készülhet.

Nézze, kétféle képpen lehet egy regényt megfilmesíteni. Vagy mozgóképes illusztráció készül, ami akár szép, sőt jó is lehet, de óhatatlanul hiányérzetet hagy azokban, akik a könyvet ismerik. Vagy pedig úgy tekintenek az alkotók a szövegre, mint, mondjuk egy sejtre, ami természetesen magában hordoz bizonyos genetikai kódokat, de amelyből egy önálló, autonóm élet születik. Én annak örülnék leginkább, ha a könyv alapján egy nagyon jó magyar film készülne, és a nézők az első öt perc után megfeledkeznének arról, hogy nem is ez állt a harmincharmadik oldalon. Garaczi László írta a forgatókönyvet, és olyan tisztelettel nyúlt a szöveghez, ami szinte példátlan. Persze, hogy nagyon sok mindenről le kell mondani, és pár dolgot fel kell erősíteni, vagy hozzá kell tenni a történethez, de az ő munkája a garancia rá, hogy ez a genetikai kód nem vész el. Alföldi pedig sokkal öntörvényűbb személyiség annál, sem, hogy asszisztálni akarjon egy regény illusztrálásához, ami nem azt jelenti, hogy ne respektálná a szöveget. De ő a garancia rá, hogy a néző majd ne a harmincharmadik oldalt, hanem a következő képet, mondatot, mozdulatot várja. A produceri szándék pedig a garancia rá, hogy Alföldi majd valóban megteheti, amit akar, és nem művészkedő közönségfilm születik, hanem olyan művészfilm, aminek esetleg még közönsége is van. Tehát tele vagyunk garanciákkal, most már csak nagyon sok pénz kell.

Az ön élete, személyes élményei mennyire szüremkednek be a műveibe, konkrétan A nyugalomba, illetve azok mennyiben a fantázia szüleményei?

A fantáziánkat is az életünk, a tapasztalataink, a személyiségünk határozza meg. A fantázia nem azt jelenti, hogy egy asztalnál ülve kitalálunk valamit, aminek semmi köze a valósághoz, hanem, hogy továbbgondolunk egy mondatot, egy történetet, játszunk a lehetőségekkel. Olyan könyvet, amely semmilyen módon nem kötődik a valósághoz, csak az tud írni, aki nem emberi nyelvet használ, nem emberi valóságban nőtt fel. Persze, hogy A nyugalom is tele van olyan elemekkel, amelyek az úgymond objektív valóságból származnak. Ráadásul egy egyes szám első személyben írott szöveg esetében erős a késztetés, hogy azt valamiféle kódolt önéletrajzként értelmezzük. De igen kockázatos összetéveszteni a minket körülvevő valóságot az irodalom valóságával. A minap feljött hozzám egy riporter, és az első mondata az volt, hogy itt ülünk Weér Rebeka szobájában. Én meg félórán keresztül próbáltam meggyőzni, hogy nem, és nem, és nem.

A regényben elhangzik egy elég kegyetlen és újszerű definíció arról, hogy mi is az írás: a gyávák öngyilkossága. Ez alatt egyfajta menekvést, illetve a cselekvés, az állásfoglalás hiányát értsük?

Több, egymástól elég eltérő definíció is elhangzik a regényben, és mindegyik az adott kontextusban igaz. Az idézett mondat is ott, akkor, abban a lelki állapotban érvényes, és valóban cselekvésképtelenséget jelent. De arra nem vállalkoznék, hogy megmondjam, mi az írás.

Az ön életéről annál többet, mint amennyit a könyvei elárulnak, nem igazán lehet tudni. Az elzárkózó író imázsát szándékosan alakítja ki?

Nem hinném, hogy ez szándékos imázsteremtés lenne. Egyszerűen így alakult. Bizonyára nem adódott még olyan helyzet, amikor értelme lett volna hosszasan mesélni az életemről. Nincs vasfüggöny a magánéletem és a közéletem között. Nem, mintha adott esetben ez nem lenne indokolt, de mindmáig nem volt okom ezzel foglalkozni.

Egyetért azzal a mondattal, hogy a világon minden azért van, hogy egyszer majd könyv legyen belőle?

Nem. Azzal viszont igen, hogy mindabból, ami a világon van, előbb-utóbb könyv lesz. És a végeredményt tekintve a kettő között nincs különbség.