Bartis Attila - Kemény István: A félszentTragédia három felvonásban

ELSŐ FELVONÁS
avagy a bolond első története
PAOLO, Firenze ura
YVETT, a felesége
ARNOLD, a hős
MARCO, a szolgája
KORNÉL, a bolond
HISZTÉRIOSZ, a beszélőnevű
GEDEON, az öreg szolga
FRANCESCA, a cselédlány
TEOFIL, a görög
ZÉNÓ, a másik görög
ELSŐ KERESZTES
MÁSODIK KERESZTES
HARMADIK KERESZTES
ELSŐ APRÓD
MÁSODIK APRÓD
HARMADIK APRÓD
MADÁM, a madam
ELSŐ KURVA
MÁSODIK KURVA
HARMADIK KURVA
NEGYEDIK KURVA
A VAK, akinek egy kis csoda kell
Valamint katonák, színházi
alkalmazottak és nyomorékok.
(Játszódik Jeruzsálemben, nagyon régen.)

Első jelenet
(Hajnal. Gyorstalpaló vesztőhely Jeruzsálem falai előtt. Középen bitófa, körülötte Kornél kivételével a darab összes szereplője. Fehér köpenyükön hatalmas, vörös kereszt, néhány embernél fáklya. Imát mormolnak, esetleg énekelnek. Egyedül Arnold áll végig szemben a közönséggel, egyedül az ő arca látszik. A kép zord és istentelen.)
ÜGYÉSZI HANG:
Raniero Ranieri Gianbaptista Arnoldo di Santa Maria! A keresztes hadsereg szabályzatának értelmében lázadás vádjával kötél általi halálra ítélünk. Az ítélet azonnal végrehajtandó.
ARNOLD:
Miféle szabályzat?! Hol van itt szabályzat?! Háború van! Jeruzsálem falai előtt vagyunk, nem fürdőben! (Paolonak.) Félsz tőlem, Paolo! Félsz, hogy megbaszom a feleséged! Katonák, nézzétek, hogy fél a farkamtól Firenze ura! (Gombolná a sliccét, de lefogják.) Hát most félhettek ti is! Nélkülem soha nem juttok be Jeruzsálembe! Itt fogtok elrohadni a sivatag közepén!
ÜGYÉSZI HANG:
Csendet!
ARNOLD:
Vagy hiába juttok be, mert másnap úgyis felakaszttat! A Golgotán fog lógni mindenki, akinek még megvan a két golyója! (Közben a nyakára teszik a kötelet.) Mire vártok?! Meddig tűritek, hogy ez a bohóc ugráltasson titeket?! Rozsdás a hugytól a páncélod, Paolo! Hugytól bűzlik Firenze trónja! S most Jeruzsálem is bűzleni fog!
YVETT:
(Paolonak.) Na, rugasd ki alóla a széket! Csak rugasd ki! Ha mindenkit felakaszttatsz, akinek megtetszem, reggelre nem marad hadsereged!
PAOLO:
(Lekever egy pofont Yvettnek, majd megragadja a karját és maga után rángatva elindul kifelé. Útközben visszaszól.) Hajtsátok végre az ítéletet.
ARNOLD:
(Paolo után kiabálva.) Hova mész, te szarevő? Na gyere, rúgd ki te alólam! Hadd lássam, milyen bátor harcos vagy?! Én nem félek! Én katona vagyok!
PAOLO:
Ne bohóckodj, Arnold. Mindenki tudja, hogy legjobb napjaidban is csak egy strici voltál, aki a tömlöcből kegyelemmel került ide.
ARNOLD:
Én?! Én vagyok strici?! Ki cipel magával egy ringyót még a szent háborúba is? Erre nincsen szabályzat?
PAOLO:
(A katonáknak.) Na, végezzétek a dolgotokat.
YVETT:
(Sírva, miközben Paolo kirángatja a színről.) Hülye! Vén elmebajos hülye! Magtalan olasz!
ÜGYÉSZI HANG:
Mi az utolsó kívánságod, Arnold?
ARNOLD:
Semmi! Nem ölhettek meg! Engem nem lehet csak úgy megölni! Én keresztes vagyok! Keresztes! Keresztes!
(Egy katona némi tétovázás után kirúgja alóla a széket. A kötél elszakad, Arnold elterül a földön. Szinte azonnal eszelősen röhögni kezd. Feláll, mutogatja az elszakadt kötelet. Miközben beszél is röhög.)
ARNOLD:
Csoda történt! Csoda történt! Még akasztani se tudtok rendesen! Ezt nézd meg, Paolo! Olyan a köteled, mint a farkad!
ÜGYÉSZI HANG:
Az Úr mentett meg, fiam. Reggelig hagyd el a firenzeiek táborát.
ARNOLD:
Van hová menjek, velem csoda történt! (Köp egyet.) Söpredék banda!
(Függöny)

Második jelenet
(Hatalmas terem, lehet mór stílusú is. A falakon friss rongálások nyomai. Hátul nagy ajtó, középen egy trónszerű karosszék. Oldalt kis dézsa vízzel. A karosszékben ül Kornél, harminc körüli, sápadt fiatalember. Ugyanolyan köpenyt visel, mint a katonák, csak kereszt nélkül. Mellette Gedeon, aki egy tollseprűvel éppen a trónszék faragásait tisztogatja. Kornél a kezét magasba emeli, hogy az öreg a karfákhoz is hozzáférjen.)
KORNÉL:
Szegény urunkat üldözik a csodák.
GEDEON:
Aligha a fennvaló vágta el azt a kötelet...
KORNÉL:
Ki más?
GEDEON:
Azt én nem tudhatom. De az aljanép szimpatizált vele.
KORNÉL:
Aljanép? Gedeon, így megsérteni egy egész hadsereget.
GEDEON:
Már megint kiforgatja a szavaimat! Én csak arra a pár bűnözőre...
KORNÉL:
Aha! Bűnözők! Egyre szebb. Éppen most halnak hősit, és te csak úgy lebűnözőzöd őket. Ezt megjegyzem. Talán fel is használom...
GEDEON:
De Kornél úr! Tényleg kiforgatja... Én csak azt akartam mondani, hogy nem csoda, hanem súlyos bűntény történt.
KORNÉL:
Szóval egy jámbor keresztes életének a megmentése szerinted súlyos bűntény. Tudod, Gedeon, ahogy most itt ólálkodsz a trón körül, nekem te egyre gyanúsabb vagy...(Hirtelen.) Tagadod-e a csoda lehetőségének mindenkori kizárását?!
GEDEON:
Isten őrizz!
KORNÉL:
Ez legalább őszinte beszéd volt. Csoda nincs, slusz-pasz! Jámbor gondolat...
GEDEON:
Na inkább hagyjuk az egészet. Itt a rengeteg kosz, nekem dolgom van. Ne rajtam tessék gyakorlatozni.
KORNÉL:
Helyes, Gedeon. Első a tisztaság. Még csak az hiányozna, hogy urunk a döntő ütközetből hazatérve ilyen felfordulást találjon.
GEDEON:
Csak térjen haza épségben.
KORNÉL:
Milyen épségben?
GEDEON:
Hogyhogy milyenben?
KORNÉL:
Testi vagy lelki? Nem mindegy. Itt a Szent Sírért küzdenek.
GEDEON:
Épségben és egészségben. Hát Kornél úr nem aggódik érte?
KORNÉL:
Én?! Egy csöppet sem. Az a ti munkakörötökbe tartozik. Engem arra tart, hogy kinevessem, amikor akad miért aggódnotok. Most például egyenesen röhöghetnékem van.
GEDEON:
(Kicsit gondolkozik.) Értem...
KORNÉL:
Na látod!
HANGOK KINTRŐL:
Győzelem! Győzelem! Ismét szabad Jeruzsálem!
KORNÉL:
Mondtam, hogy röhöghetnékem van. Istenem, hogy ezeknek mekkora lesz a pofájuk... (Felpattan a székből.) Hallod? Van egy szabad sír. Na, én megyek körülnézni.
GEDEON:
Szóval Kornél úr szerint is csoda történt.
KORNÉL:
Mi más, öreg szolga? (Ki.)
(Gedeon egyedül marad; törölget, rendez. Aztán elgondolkozik, a színházi függöny zsinórjához megy és rángatni kezdi.)
GEDEON:
Nem szakad csak úgy el egy kötél...
HANGOK KINTRŐL:
Firenze ura jön! Firenze ura jön!
(Gedeon az ajtóhoz siet és kinyitja. Firenze ura össze-vissza horpadt vasban lóg egy csigás szerkezeten. Három apród betolja az állványt és Paolot ráengedik a trónra. A jelenet alatt majdnem végig vetkőztetik, majd mosdatják és darócot adnak rá.)
ELSŐ APRÓD:
Akhilleusz voltál, uram!
MÁSODIK APRÓD:
Héraklész voltál, uram!
HARMADIK APRÓD:
Szókrátész voltál, uram!
(A másik két apród ránéz, mire ő elszégyelli magát. Ettől kezdve ehhez mérten viselkedik.)
PAOLO:
A sisakot! Inkább a sisakot!
ELSŐ APRÓD:
Szedjük le, uram?
MÁSODIK APRÓD:
Hát persze. (Csavargatják, piszkálják.) Beragadt a rostély!
ELSŐ APRÓD:
Reggel még működött...
(Elengedik. A harmadik apród odalép és egy mozdulattal leemeli a sisakot. Paolo feje előbukkan; izzadt, mocskos, fújtat.)
PAOLO:
Nem baj fiam, Szókrátész is ember volt. (Gedeonhoz.) Gedeon, megvan még a feleségem?
GEDEON:
Yvett asszony nagyon türelmetlenül várja önt, uram. Reggel sírt is, de már egészen csendes...
PAOLO:
Jól van. Majd mindjárt fölmegyek.
ELSŐ APRÓD:
Uram, messzire látszott, milyen bátor voltál!
MÁSODIK APRÓD:
Nagyon messzire!
PAOLO:
Jó szemetek lehet, ha olyan messziről is beláttok a páncélom alá.
HARMADIK APRÓD:
Oda még közelről sem látunk be, uram. (Megint ránéznek. Elhallgat.)
HANG KINTRŐL:
Ajtót, ajtót!
PAOLO:
Úristen, ez Hisztériosz!
(Gedeon ajtót nyit. Egy katona kerekes tábori gyóntatószéket húz be. Papi ülésén Hisztériosz. Harminc körüli, kissé hízott házipap.)
HISZTÉRIOSZ:
Gyónjál, Paolo! Véres a kezed!
PAOLO:
Nem gyónok.
HISZTÉRIOSZ:
Tudtam, tudtam! De nem baj. Most oldoztam fel a tisztjeidet.
PAOLO:
Miért pont az én papom kell feloldozzon minden gazembert?
HISZTÉRIOSZ:
Mert te az életben nem tudnál akkorát gyónni, mint ők. (Magának.) Mekkorát gyóntak, Istenem!... Te, ez a Bruno...
PAOLO:
Te, Hisztériosz, legalább most kímélj meg engem a gyónási titkaidtól!
HISZTÉRIOSZ:
Gyónási titok?! Én?! A nyelvemet vágatnám le inkább!
PAOLO:
Fáradt vagyok, ne haragudj...
HISZTÉRIOSZ:
(Sértődötten.) Te engem rossz papnak tartasz?...
PAOLO:
Ugyan, nálad jobb pap sohasem járt még Jeruzsálemben.
HARMADIK APRÓD:
Legalábbis ilyen szekérrel nem.
HISZTÉRIOSZ:
Hallgass, kölyök. Inkább mozogjatok. Uratok elkésik a hálaadásról, rólam nem is beszélve.
PAOLO:
Én ráérek. Ha eddig kibírták hálaadás nélkül, akkor még várhatnak néhány percet.
HISZTÉRIOSZ:
Bűnös késlekedés! Micsoda szégyen lesz, Istenem! Micsoda szégyen... Biztosan ott van már mindenki.
PAOLO:
Kicsit pihennem kell.
HISZTÉRIOSZ:
Tényleg nem érdekel, hogy mit műveltek a tisztjeid?
PAOLO:
Tényleg nem. És most pont ezért hagyj pihenni.
HISZTÉRIOSZ:
Cinikus vagy, Paolo. Ez a közöny nem más, mint önsorsrontó, kornélos cinizmus.
KORNÉL:
(Be.) Esküszöm, hozzá nem nyúltam a sorsomhoz harminc éve. Látom, elmés társaságod van, Paolo.
HISZTÉRIOSZ:
(Sértődötten.) Mindörökké, Kornél.
KORNÉL:
Fölös illedelem íly szomorkás napon, kedves kolléga. (Paolonak.) Úgy tűnik, megint vesztettél, uram.
PAOLO:
Miért vesztettem volna?
KORNÉL:
Ja?! Hát kicsit körülnéztem, és eszembe sem jutott, hogy kint az a rakás hulla esetleg nyeremény is lehet...
HISZTÉRIOSZ:
Ami epébe mártott lövedékeidet illeti: leperegnek rólunk.
KORNÉL:
Többes számod fejedelmi, de részletezd. Kik az a rólunk?
HISZTÉRIOSZ:
Én és a nyájam.
KORNÉL:
(Önmagára mutatva.) Ki az az én?
HISZTÉRIOSZ:
Hát te... Vagyis te nem! Én! Nem tudsz összezavarni!
KORNÉL:
Bánt is eléggé. Kudarc, kudarc, kudarc.
HISZTÉRIOSZ:
Látod? Hiányzik belőled a szeretet. Ezért nem sikerül neked soha semmi.
KORNÉL:
Akkor kérlek, akasztass fel engem, Paolo.
PAOLO:
Az egyetlen barátomat?! Te bolond vagy! Miért tenném?
KORNÉL:
Mert attól csak úgy áradna belőlem a szeretet, és minden sikerülne.
PAOLO:
Nem értelek.
KORNÉL:
Hát Hisztériosz még nem mesélte? (Hisztériosznak.) Kolléga úr, ez bűnös késlekedés. (Paolonak.) Nos, az járja, hogy Arnoldnak az akasztása óta habzik a szája a szeretettől. Biztos, ezért van, hogy újabban minden sikerül neki. Talán több is a kelleténél.
PAOLO:
Könyörgök, hagyjatok békén azzal a nyomorulttal. Nem érdekel, hogy mi sikerült neki.
KORNÉL:
Kétlem ugyan, hogy a sors rontható vagy javítható lenne, de azért nem árt figyelni a kínos részletekre. Akasztottad e percekben avanzsál Gottfried vezér úr jobb kezévé.
PAOLO:
Micsoda?!
KORNÉL:
Bizony, bizony. És perceken belül ez a böhöm nagy jobb kéz fogja mindnyájatok közül elsőként meggyújtani a gyertyáját a Szent Lángnál. Tehát feltehetőleg vétkei elismerése mellett ő lesz holnaptól a város parancsnoka.
PAOLO:
Ez ostobaság!
KORNÉL:
Inkább logikus. Az Úr városában ki más lenne parancsnok, mint az Úr kegyeltje? Derék ember az, Paolo. Csodát csodára halmoz. Tegnap leszakadt, ma elsőként hatolt a sírba, holnap minden bizonnyal feltámasztja az egész hullahegyet. A holnaputánról már ne is beszéljünk. Tudod te egyáltalán, hogy holnaputántól ki ül az Atyaisten jobbján?
HISZTÉRIOSZ:
Közepes, pogány logika!
KORNÉL:
Ha pogány, akkor nem is annyira közepes. Megsúgnám neked az igazságképletet, Hisztériosz.
HISZTÉRIOSZ:
Ne súgd meg!
KORNÉL:
De én megsúgom. Ához hozzáadni bét eleve randa dolog, ha á egy halandó, bé pedig egy akasztófa. Ám ához úgy adni hozzá bét, hogy egyúttal ki is vonjuk belőle, az ugyan nem annyira randa dolog, viszont politikai vagy házassági probléma megoldására alkalmatlan; mondhatni, hülyeség. Ergo, mindaddig, amíg bé az igazságszolgáltatás része, addig az igazságképlet á és bé viszonya. De még ennél is szomorúbb igazság az, amit a táborban most erről a viszonyról gondolnak. Értem?
PAOLO:
Nem.
KORNÉL:
Tőled ezt el is vártam! Megkérhetném a szolganépet, hogy vonuljon ki? Ugyanis akkor most politizálunk.
(Paolo int, mindenki el. Hárman maradnak.)
PAOLO:
(Dühösen.) Fel vagyok csigázva, Kornél!
KORNÉL:
Sajnos, nem felcsigázva, hanem felszarvazva érzed magad.
PAOLO:
Hagyjuk ezt!
KORNÉL:
Nem hagyhatjuk, mert ettől hülyültél meg, drága barátom.
HISZTÉRIOSZ:
Mi ez az egész? Ez az á meg bé meg cé...
KORNÉL:
Amennyiben cé a józan ész, úgy a képletből igencsak hiányzik. (Paolonak.) Tudod, mit csináltál, Paolo? Egyszerűen ökörséget. Mindig is tudhattad, hogy nem te vagy az egyetlen, akinek a gatyája mocorog Yvettől. De ezért még hőst is csinálni valakiből, az elég sajátságos megoldás.
HISZTÉRIOSZ:
A csodák menetébe ember nem szólhat bele. Az Úrnak legalább e kiváltságát illene lenyelned.
KORNÉL:
Hát én ezt nem bírom ki. Na, most figyelj, házipap. Ez az áldott jó ember itten a minap felköttetett egy barmot. Ugye? Mert az a legújabb rögeszméje, hogy a felesége kedvel közkézen forogni. Ugye? És egy natúr pofon á lá Paolo ezért még kevés. Ugye? Ilyen esetben nyilvánosan is hülyét kell magunkból csinálni, úgyhogy példát statuálunk. Persze, csak mértékkel, mert a legfőbb misztérium a lelkiismeret. Tehát nyisz-nyisz, kicsit machináljuk a bitófa kötelét, biztos ami biztos. Ugye? Vagy nem ugye, Paolo?
HISZTÉRIOSZ:
Ez szörnyű! Hát most se csoda történt?!
PAOLO:
(Dühösen.) Eltúlzod az ügy jelentőségét, Kornél!
KORNÉL:
Inkább csak árnyalom. Ha azokra vagy kíváncsi, akik eltúlozzák, akkor kapd fel a gyertyácskádat, és futás a Szent Sírhoz, a hálaadásra. Bár elmésebb lenne csendben elosonnod Firenzéig.
PAOLO:
Nem szoktam osonni! Nekem is van némi beleszólásom abba, hogy kiből legyen itt parancsnok!
KORNÉL:
Csak volt, Paolo. Tartok tőle, hogy csak volt. Ugyanis ez már nem háború, hanem szentjelöltek vetélkedője. Néhány stigmára lenne szükséged.
HISZTÉRIOSZ:
Meg kell mondani mindenkinek, hogy te vágtad el a kötelet, mert csak jól rá akartál ijeszteni valamiért. Megyünk és elmondjuk! Akkor majd kiröhögik!
KORNÉL:
Bölcs tanács! A röhögés bejön, ezt ígérhetem!
PAOLO:
Egy kis kurva! Egy büdös kis kurva! Miért ver engem az Isten?
KORNÉL:
Ad egy: nem kurva. Ad kettő: nem ver, csak próbára tesz. A balgaság próbáján már megfeleltél; most a józan észé következne. Hát szedd össze magad, uram.
PAOLO:
Mi legyen, bolondom?
KORNÉL:
Siess, mert elkésel. Este pedig ünnepeld a győzelmet, s légy bőkezű, hisz úr vagy. Mondom: legalább a tieid szeressenek!
PAOLO:
Nincs kedvem ünnepelni!
KORNÉL:
Ez most aligha érdekes. (Előszed egy gyertyát és Paolo kezébe adja.) Ha te vagy az úr és én a bolondod, akkor most indulás, uram!
(Függöny)

Harmadik jelenet
(Hatalmas terem, hátul hosszú asztal. Elöl baloldalt egy kisebb. Teofil és Zénó, a két huszonéves görög értelmiségi, ételt, italt hordanak be. Rendezgetnek. Később néhány nyomorék koldust vezetnek be a terembe, és leültetik őket a fal mellett a földre. Van közöttük egy feltűnően vak ember is. Szemén kötés, sunyi és hallgatag. Az egyetlen, aki nem eszik, csak vár a csodára.)
TEOFIL:
Micsoda porfészek ez, bazd meg!
ZÉNÓ:
Szentföld.
TEOFIL:
Attól még porfészek.
ZÉNÓ:
Mi értelmiségiek mindig megszívjuk.
TEOFIL:
Aha.
ZÉNÓ:
Mert azt hiszed, ezek nem ugyanolyan bunkók, mint a törökök? De, ugyanolyan bunkók. Fííírenze?! Fííírenze, bazd meg. Ezek alatt sem azt csinálod majd, amire a képességeid feljogosítanak.
TEOFIL:
Kvázi.
ZÉNÓ:
Kvázi, bizony! Azt hiszed, tudják, hogy ezek milyen törökök voltak?
TEOFIL:
Mért? Milyen törökök?
ZÉNÓ:
Adekvát törökök. Ideillő, önnön létezésükbe zárt, magába a létbe vetett törökök.
TEOFIL:
Hullák, de ez irreleváns.
(Becipelnek néhány nyomorultat, majd a kancsókat nézegetik.)
ZÉNÓ:
(A nyomorultakra mutatva.) Voltál te katona?
TEOFIL:
Na látod, az nem. Miért, te voltál?
ZÉNÓ:
Én még az is. Tapasztaltam, kvázi. Meg voltam írnok, tanító, halottmosó, könyvtáros, állatápoló és ügynök.
TEOFIL:
(Közbevág.) Hajóács.
ZÉNÓ:
Bizony. Gazdag életút az akadémia óta.
TEOFIL:
Meg tipikus. (Közben Kornél asztalát teríti.) Barát, barát, de mégiscsak külön ültetik...
ZÉNÓ:
Kicsodát?
TEOFIL:
Hát ezt a Kornélt. A bolondot.
ZÉNÓ:
Szívesen ülnél te itt akár a földön is...
TEOFIL:
A földön igen. De hogy néz ez ki? Mint valami szégyenpad... Szerzetes is voltál, mi?
ZÉNÓ:
Az nem annyira.
TEOFIL:
Persze, a nők.
ZÉNÓ:
Persze, hogy persze.
TEOFIL:
Hogy találsz te magadnak nőket ilyen feltételek mellett?
ZÉNÓ:
Nehezen. De várok, figyelek és legfőbbképpen reménykedem. Meg aztán családban sem gondolkozom...
TEOFIL:
Úgy hallottam, lesz itt néhány kurva nemsokára.
ZÉNÓ:
Biztos, valami hígított hárem.
TEOFIL:
De talán még van bennük dög.
ZÉNÓ:
(Megint a kancsóra néz.) Mégiscsak igyunk. (Isznak.)
TEOFIL:
(Az első nyomoréknak.) Igyál te is, szerencsétlen. (Megitatja, majd ismét ők fogyasztanak.)
HARMADIK KERESZTES:
(Kezében egy égő gyertyával be.) Na itt még senki sincs... (Észreveszi a görögöket.) Isztok, görög disznók?! (Hirtelen mozdulatot tesz feléjük, amitől a gyertya kialszik. Azok megijednek és leteszik a kancsót.) Két buzi miatt. Most két átkozott buzi miatt kialszik... (A gyertyát mutatja.) Nézzétek, mit csináltatok a Szent Lánggal! Istenemre, én titeket egyszer még darabokra szedlek! A borhoz pedig nincs nyúlás! Értem?! Mert visszajövök! (Ki.)
TEOFIL:
Lelkileg sérült egyén.
ZÉNÓ:
Valamit elfojt.
TEOFIL:
De nagyon.
ZÉNÓ:
És olcsó fizikai erővel kompenzál.
TEOFIL:
Te meg mered fogni a kancsót?
ZÉNÓ:
Most?... Minek?
(Paolo és Kornél be. Kornél lantot hoz, a kisebbik asztalra rakja.)
TEOFIL:
Mi végeztünk is, uram. (Meghajol, majd Zénóval együtt ki.)
PAOLO:
(Utánuk néz.) Ezeket haza fogom vinni Firenzébe. Ennél azért jobb sorsot érdemelnek.
KORNÉL:
Odatalálnak ezek maguktól is. Ennyiért kár volt idejönnöd. Tényleg, minek jöttél te ide egyáltalán?
PAOLO:
(Elővesz egy kialudt gyertyát.) Ezért.
KORNÉL:
Szuvenír, mi?
PAOLO:
Ez egy olyan szó, ami még nincs. Mi ezt még egészen másképp hívjuk.
KORNÉL:
Hát persze. Faggyúgyertya. Szunnyadó fényforrás. Szentelt fogyóeszköz.
PAOLO:
(Csendesen.) Ne gúnyolódj, Kornél. Majdnem az életemet adtam érte.
KORNÉL:
Legalább ne lennél büszke rá. Szóval egy faggyúgyertyáért jöttünk ide. Ha ezt még otthon mondod, talán kisegíthettelek volna. Igaz, hogy nem világítana ilyen szépen...
PAOLO:
Te képtelen vagy remélni?
KORNÉL:
Ezt hagyjuk. Itt most én vagyok a lelki vigasz. (Felkap egy kancsót és a nyomorékokra emeli.) Kinek a Szentföld, kinek a föld szent. Egészségükre, uraim! (Paolonak.) Őket ma sikerült így feljavítani, vagy ez még a tavalyi termés? (Nyomorékoknak.) Önök ennél azért jobb sorsra érdemesek. Nem jönnének velem Firenzébe?
PAOLO:
Hagyd már abba.
KORNÉL:
Türelem, Paolo. Én is hívtam egy illusztris vendéget, úgyhogy gyakorolnom kell.
PAOLO:
Lesznek elegen így is.
KORNÉL:
De Arnoldról biztosan megfeledkeztél.
PAOLO:
Te nem vagy eszednél! Hogy hívhattad ide?!
KORNÉL:
Tulajdonképpen sehogy. Inkább csak ügyeltem, hogy időben hírt kapjon a győzelmi lakomádról. Ha bárki hívta volna, aligha jönne el.
PAOLO:
Erre magyarázatot kérek!
KORNÉL:
Azt szinte gondoltam. Nos, a kérdés az, hogy Arnoldon vagy rajtad röhögjön-e holnap az egész tábor. És jelenleg neked jobbak az esélyeid, így inkább neki drukkolok, ha nem veszed zokon. Most már minden világos, uram? Ország-világ előtt bolondot akarsz csinálni belőle.
PAOLO:
Én?!
KORNÉL:
Pontosan! Vagy nem ezért rendezel lakomát? És nem ezért csaltad el a lakomádra?
PAOLO:
Mióta vagy te cselszövő?
KORNÉL:
Én?! Az urak erénye a cselszövés. Jómagam csupán szellemi ítéletvégrehajtó vagyok. Mondhatni, bolond.
PAOLO:
Mondhatni..., mondhatni... Cseréljünk állást, Kornél.
KORNÉL:
Szeretnéd, mi? Soha! Belefáradok az uralkodásba ha csak rád nézek. A házasságba is így fáradtam bele.
(Függöny)

Negyedik jelenet
(Yvett szobája. Heverő, asztal két székkel, karosszék, utazóláda, hátul egy függöny mögött nagy dézsa, vízzel. A karosszékben Hisztériosz, egészen közel, az utazóládán ül Francesca, a fiatal szobalány. Hisztériosz felé hajolva figyel.)
HISZTÉRIOSZ:
A csata előtt kecskevért ivott. (Várja a hatást. Francesca nagyon figyel.) Aztán olyat üvöltött, mint az alpesi medve! (Vár.) És káromkodott.
FRANCESCA:
(Cselédesen kíváncsiskodik.) Mit, atyám?
HISZTÉRIOSZ:
(Felháborodva.) Mit képzelsz, Francesca?! Az gyónási titok! (Francesca megszeppen.) Nyugodj meg, bravúrosat káromkodott. Amikor rátették a lóra, úgy röhögött, mint egy eszelős.
FRANCESCA:
Jajistenem!
HISZTÉRIOSZ:
Az első pogánynak szétlapította a fejét... Persze, a másodiknak is... A harmadiknak hasonlóképpen... A negyediknek... (Látja, hogy nem megy semmire.) A negyedik pogány fejébe beleragadt a buzogánya, amitől dühbe gurult, és kardélre kezdte hányni őket.
FRANCESCA:
Szörnyű!
HISZTÉRIOSZ:
Ugye? És akkor egy terhes nő állt Arnold elé. Fölkapta a nyeregbe, megfojtotta, megbecstelenítette, és a magzatot a dárdája hegyére tűzte. (Elégedetten elhallgat.)
FRANCESCA:
Atyám, ezt nem bírom ki!
HISZTÉRIOSZ:
Dehogynem! (Közelhajol, súg valamit.)
FRANCESCA:
(Kéjes kétségbeeséssel.) Micsoda borzalmas férfi!
YVETT:
(Be. Keze, ruhája csupa vér. Francesca felugrik és sikolt.) Így vigyázol rám, Hisztériosz?
HISZTÉRIOSZ:
(Lassan felemelkedik a karosszékből.) Szent Isten...
(Yvett határozott léptekkel a karosszékhez megy és leül. Szemtelenül néz.)
HISZTÉRIOSZ:
(Francescának.) Hozz már vizet!
(Francesca a dézsából egy tál vizet hoz. A kezében tartja.)
HISZTÉRIOSZ:
Mi lett veled?
YVETT:
Kiszöktem.
HISZTÉRIOSZ:
Éppen most tesszük tűvé érted a házat.
YVETT:
Azt látom...
HISZTÉRIOSZ:
Ha ezt Paolo megtudja...
YVETT:
Nem kell neki elmondani.
HISZTÉRIOSZ:
Tőlem aztán nem tudja meg!
YVETT:
Ebben biztos vagyok. De tudod mit? Én fogom megemlíteni neki. Mi az, hogy bezárat?!
HISZTÉRIOSZ:
Ne! Azt ne! Akkor ő engem annyira...
FRANCESCA:
Jajistenem, szaladok orvosér!
YVETT:
Nem sok ráérő orvost találsz ma Jeruzsálemben. (Francesca indulna.) Nyugodj már meg, semmi bajom. Csak segítettem egy orvosnak lábat vágni.
(Francesca elejti a tálat.)
HISZTÉRIOSZ:
(Sipító hangon.) Miii?
YVETT:
Na mi van? Másnak fejet is szabad, nekem még lábat se?
FRANCESCA:
De asszonyom!
YVETT:
Ellentétben veled, én unatkozom, drága Francesca. Tudod te egyáltalán, mi az, hogy unatkozni?
FRANCESCA:
Nem tudom.
YVETT:
Na látod, én igen. Úgyhogy fordultam egyet a városban. Gondoltam segítek takarítani, ha már egyszer ekkora felfordulást csináltunk, de még egy orvosra is csak alig tudtam rátukmálni magam. Ma valahogy a férfiak nem törődnek velem. Mondd, mitől van? (Hisztériosz orra alá dugja véres kezét.) Mert ez az egész nagyon fontos volt, ugye?
HISZTÉRIOSZ:
Moss már kezet végre!
YVETT:
Nem én lennék az első, aki Jeruzsálemben kezet mos. (Felugrik.) Nem, én fürödni fogok. (Int Hisztrériosznak, aki gyakorlottan elfordul. Yvett lerántja a ruháját, és oldalra dobja.) Hisztériosz, melletted olyan biztonságban érzem magam. Mert te egy komikus figura vagy. (Beül a dézsába, és int a háttal álló Hisztrériosznak, hogy forduljon vissza. ) De én most még nálad is komikusabb figura vagyok.
HISZTÉRIOSZ:
Bocsáss meg neki, uram!
YVETT:
Tőled kapni az utolsó kenetet... Még szerencse, hogy eszedbe sincs kimenni a városba.
HISZTÉRIOSZ:
(Sértődötten.) Szerinted én rossz pap vagyok?
YVETT:
Dehogy. Te vagy a legkíméletesebb pap egész Jeruzsálemben.
FRANCESCA:
Mert olyan szórakoztató!
HISZTÉRIOSZ:
Na, én megyek.
YVETT:
Ugyan, Hisztériosz! Nem látod, hogy csak rajtad tudom kitölteni... Ah...(Legyint.) Hiszen aki itt most nem vigad, az haldoklik.
PAOLO:
(Be.) Tévedsz, drágám, én például még javában élek, de már nem vigadok...
YVETT:
Érdekes. Rád most valahogy nem is gondoltam.
PAOLO:
(Ironikusan.) Isten hozott, kedves uram. Mondd, miért nem vigadsz?
YVETT:
Ha megkérhetlek, drágám, hagyjuk abba még mielőtt elkezdenénk. Tudod, kissé fáradt vagyok, ugyanis nehéz napom volt.
PAOLO:
Igazad van, végtére is én mostanáig szórakoztam. Képzeld el, hajnalban fölvitettem egy dézsa langyos vizet a Golgotára, és amíg mosták a hátam, az élet kegyetlenségéről elmélkedtem.
YVETT:
(Kipattan a vízből és Paolohoz vágja a szivacsot.) Hát elmész te a jó büdös francba, érted? Mit képzelsz, ki vagyok én? Tényleg, ki vagyok én?
PAOLO:
Egyre kevésbé tudom, drágám. Néha még mindig az a tévképzetem, hogy a feleségem vagy, de jobb lesz erről leszoknom.
YVETT:
(Bőgve magára tekeri a törülközőt.) Szerintem erről már rég leszoktál! Feleségeket nem szoktak elcipelni egy háborúba! Feleségeket nem szoktak napokra szobába zárni!
PAOLO:
Feleségek nem szoktak enyelegni egy fél hadsereggel...
YVETT:
Ez bolond! Teljesen bolond! Valaki mesélje már el neki, hogy mi az az enyelgés! Tulajdonképpen nekem is elmesélhetnétek, mert már elfelejtettem. Arra gondolsz, hogy néha pofozgatom a bűzlő farkú katonáid? Arra?
HISZTÉRIOSZ:
Na de Yvett!
YVETT:
Pofa be! Azt akarom tudni, hogy mi az az enyelgés! (Paolonak ugrik és ütni kezdi.) Na gyere! Gyere csak, férjecském! Így bármikor enyelgek veled is! Még! Még! Enyelegjünk! Hiszen gyereket akarsz, nem? Állítólag azért cipeltél idáig, mert gyereket akarsz!
FRANCESCA:
Asszonyom, jajistenem!
YVETT:
Mi van, nem tetszik?! Neked sem tetszik, atyám? Hová siettek?! Várjátok meg, amíg visszaüt! Nálunk így készül a trónörökös!
HISZTÉRIOSZ:
Tönkremegyek ebben a világi légkörben. Egy pap érzékeny műszer. (Ki)
YVETT:
Hülye! Bolond! Féltékeny bolond! (Közben leesik róla a törölköző, és Paolo magához szorítja.) Eressz el! Haza akarok menni! Eressz el!
PAOLO:
(Elengedi, Yvett ráesik az ágyra, és zokog. Paolo mellé ül, és betakarja.) Nyugodj meg, drágám! Ha nekem nincs eszem, legalább neked legyen!
YVETT:
De miért nincs, könyörgök? Hiszen tudod, hogy szeretlek.
PAOLO:
Persze... De annyira fiatal vagy...
YVETT:
Hát tehetek én arról? Egyáltalán, tehetek én bármiről is az életemben? Ketrecbe vagyok zárva, mint egy...
PAOLO:
Mint egy gyönyörű, vad párduc, drágám.
YVETT:
Pontosan. Párduc... És neked ez jó így?
PAOLO:
Nem. (Megöleli.) Vagyis így már igen. Pont ilyen anyát akarok a gyermekemnek. Ilyen nő kell nevelje Firenze jövendő urát. A mostani már gyenge és öreg.
YVETT:
Erős még, csak ostoba. Kishitű féltékeny.
PAOLO:
Az én gyermekem kell, hogy legyen. Biztos akarok lenni.
YVETT:
Hát akkor?
FRANCESCA:
Nekem most dolgom van a konyhán, asszonyom?
YVETT:
Azt hiszem.
(Függöny)

Ötödik jelenet
(A második jelenet helyszíne. Kornél az oldalsó kisasztalnál a lantját hangolja. Előtte több üres kancsó, de nem részeg.)
KORNÉL:
(Az egyik nyomoréknak.) Hé, te! Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri, vagy, ha kiszáll?
NYOMORÉK:
Fingom nincs, uram.
KORNÉL:
Szinte gondoltam... (Hangol tovább. Keresztesek be.)
ELSŐ KERESZTES:
Hát itt még nincs senki?
KORNÉL:
(Felnéz.) Ahogy vesszük. (Hangol tovább.)
ELSŐ KERESZTES:
(Zavarban.) Már úgy értem, hogy... izé... hát vendég... Jó napot...
MÁSODIK KERESZTES:
Kívánunk...
KORNÉL:
Na fiúk, kövér a zsákmány?
HARMADIK KERESZTES:
Tudja, művész úr, csúnyán kifosztottak minket!
MÁSODIK KERESZTES:
Ki bizony!
KORNÉL:
Csak nem? Fordult a kocka?
HARMADIK KERESZTES:
(Óvatosan.) Arról mi nem tudunk... Pedig hogy megküzdöttünk azért a kevésért is. (Leülnek, isznak.)
ELSŐ KERESZTES:
Szóval ti is eladtátok?
MÁSODIK KERESZTES:
Most az előbb.
ELSŐ KERESZTES:
Annak a kopasznak?
MÁSODIK KERESZTES:
Annak hát.
HARMADIK KERESZTES:
Á, te akkor jól jártál. Én a két öregnek adtam, és mocsokul átvertek.
MÁSODIK KERESZTES:
Gondolod, a kopasz nem?
ELSŐ KERESZTES:
A kopasz különösen. De mi vagyunk a hülyék. Az ember kockáztat, befektet, veszélyezteti az életét, és akkor még azt a keveset is elveszik tőle. Mert hülye.
(Isznak.)
MÁSODIK KERESZTES:
És aztán Firenzében majd jó pénzért ugyanazt visszavásárolod.
(Isznak.)
HARMADIK KERESZTES:
Pedig mekkora volt!
MÁSODIK KERESZTES:
Az enyém nem, de azt is nehezen adták.
ELSŐ KERESZTES:
(Hülyén.) Te kérted?
MÁSODIK KERESZTES:
Hát... úgy elbeszélgettünk.
ELSŐ KERESZTES:
Az enyémnek nyelve is volt.
MÁSODIK KERESZTES:
Olyan kis csappantyúval?
ELSŐ KERESZTES:
Ja.
MÁSODIK KERESZTES:
(Felháborodva.) És így adott érte egy felet a kopasz!
HARMADIK KERESZTES:
Akkor titeket tényleg jól átvertek. Az enyém csappantyú nélkül adott egy egészet.
MÁSODIK KERESZTES:
De a tied jó nagy volt.
HARMADIK KERESZTES:
Az enyémért a tietek nem adott volna ennyit.
ELSŐ KERESZTES:
Na, az nem biztos!
KORNÉL:
(Legyint.) Hagyjátok! Majd meglátjátok, hogy a tieitek az övétől megveszik az övét, átpofozzák, hozzácsapják a tietekhez, becserélik az övével az enyémre, aztán elhozzák Firenzébe, és szépen eladják nektek... Vagy fordítva...
HARMADIK KERESZTES:
Ezt nem egészen értem...
KORNÉL:
Sebaj. Attól még így lesz.
MÁSODIK KERESZTES:
Na, ugye, hogy nagyon átvertek?
KORNÉL:
Szó, ami szó. Mondhatni...
ELSŐ KERESZTES:
(Megemeli a kancsót.) Nagy győzelem!
HARMADIK KERESZTES:
És kicsi zsákmány... (Isznak.) Buzigörög!
(Teofil és Zénó egyszerre be.) Nicsak! Vagy máris duplán látok, vagy osztódással szaporodnak. (Teofilnak.) Na, hozz még bort, doktor úr.
TEOFIL:
Gyorsan fogy...
HARMADIK KERESZTES:
Mi bajod? Nem a tied!... Ezért nem szeretem én a diplomásokat. Okosok. Kurva okosok, közbe meg nincs bor...
(Teofil, Zénó el. Az ajtóban összeütköznek a három apróddal. Előbb látványosan illedelmeskednek, majd tolonganak. Apródok leülnek az asztalfőhöz.)
ELSŐ APRÓD:
Nem megmondtam? Mi mindig mindenről elkésünk.
KORNÉL:
És ehhez mérten csekély a szerepetek az eseményekben. Mi lenne, ha előbb köszönnétek szépen, majd átülnétek a megfelelő helyre. Mondjuk, oda. (Az asztal végire mutat.)
MÁSODIK APRÓD:
(Sértődötten feláll és átmegy. A többiek követik.) Nekünk volt gyerekszobánk.
HARMADIK APRÓD:
Az enyém még meg is van...
(Keresztesek hangosan röhögnek. A másik két apród ránéz, ő elhallgat. Teofil és Zénó közben bort hoznak, majd ki.)
ELSŐ APRÓD:
Azért hajnalban mi is ott voltunk, nem csak maguk...
HARMADIK KERESZTES:
Tudjuk, fiúk, hozta a szél a szagot. Csúnyán megszegtétek a nemzetközi előírásokat!
MÁSODIK KERESZTES:
Bevetettétek a harcigázt rendesen... (Röhögés.)
MÁSODIK APRÓD:
(Elvörösödve felugrik.) Ezt kikérem magunknak! Elégtételt akarok venni!
KORNÉL:
(Kántálva.) Elégtételt vegyenek! Elégtételt vegyenek!
(Ebben a pillanatban Arnold be. Mögötte egy nagy égő gyertyával Marco. A röhögés azonnal elhal. Kornél is felnéz.)
ARNOLD:
Mennyiért adod?
(Függöny)

Hatodik jelenet
(Rózsakert, itt-ott dúlás nyomaival. Hisztériosz tábori gyóntatószékében ül Francesca, a tornác párkányán Gedeon. Éppen szusszan.)
FRANCESCA:
És úgy ordibált, mint az alpesi medve. (Ordít.)
GEDEON:
Hagyd már abba, Francesca!
FRANCESCA:
Amikor feltették a lóra, odaadtak neki egy veszett kutyát, és csak úgy kézzel leszakította a fejét. Először kiitta a vérét, egyenesen a nyakából, aztán még az agyát is kiszívta. Tessék elképzelni, hogy felizgult tőle. (A szájához kap.) Jajistenem! Amíg a pap megáldotta a sereget, ő végig káromkodott.
GEDEON:
Már te is csak arról az eszelősről tudsz beszélni?
FRANCESCA:
Arnold, az nem is eszelős, csak maga irigykedik, mert öreg. Ha látta volna!
GEDEON:
Miért, te láttad?
FRANCESCA:
Igenis, láttam. (Felpattan a kőkorlátra, mint egy lóra, és hadonászik.) Az első pogánynak szétlapította a fejét. Meg a másodiknak is. (Legyint.) Á, tulajdonképpen mindegyiknek ő lapította szét a fejét.
GEDEON:
Akkor a többi keresztes mind fölöslegesen jött ide?
FRANCESCA:
(Elgondolkodik.) Azért Paolo úr biztosan nem.
GEDEON:
És a német császár, meg a francia király?
FRANCESCA:
Meg az angol Ricsárd! Hogy az micsoda gyönyörű ember!
GEDEON:
Inkább a munkán járjon az eszed!
FRANCESCA:
(A homlokára csap.) Jajistenem! (Ki.)
(Gedeon csóválja a fejét, matat. Középen Arnold részegen egy kancsóval, és Marco a gyertyával be.)
ARNOLD:
A kurva életbe! Győzelmi lakoma? Söpredék! Firenze legalja! Stricik, buzik és nemibetegek! Hadiszakértők! Már csak néhány békefenntartó hiányzik. Vagy németek. Tényleg, hogyhogy nem hívtak pár köcsögfejű németet?! Ollarí, ollarí, juhuhú! (Meglátja Gedeont.) Mi van, vén szarzsák? Már megint hallgatózol? Hát van is mit hallgassál! Na tűnés, mert lehugyozlak!
(Gedeon rezzenéstelen arccal ki. Arnold elégedetten hugyozni kezd. Francesca egy halom kispárnával, semmit sem látva, be. Gedeonhoz kiabál, mint akinek fent jutott eszébe a legjobb. Közben jobbra-balra nézeget, csak előre nem.)
FRANCESCA:
És tessék elképzelni, hogy akkor még egy terhes nő is odaállt Arnold elé. Fölkapta a nyeregbe, megfojtotta, megbecstelenítette, és a magzatot a dárdája hegyére tűzte. (Még mindig nem látja Gedeont, ezért lejjebb ereszti a párnákat. Ott áll a röhögő Arnold előtt.) Jajistenem, Gedeon bácsi!
ARNOLD:
(A hugyozást komótosan befejezve tovább vigyorog.) Né, egy Francesca! Gedeon bácsinak éppen dolga akadt, most nem ér rá. (Francesca el akar szaladni.) Na gyere csak vissza szépen! Csak nem engem dicsérnek ennyire ebben a házban?
FRANCESCA:
Nem. Vagyis de. Szóval nem tudom. (Felragyog.) Hát persze!
ARNOLD:
Hallod ezt, Marco? És te mit gondolsz rólam, Francesca?
FRANCESCA:
Jaj, én semmit.
ARNOLD:
Hát akkor kérdezek én tőled valamit. Tudod-e, ki a legszentebb ember az egész keresztes táborban?
FRANCESCA:
(Gyanakvóan.) Hisztériosz atya?
ARNOLD:
Egy büdös lófaszt, Francesca. (Francesca megint el akar szaladni.) Ittt maradssz! (Marconak.) Na mutasd meg neki a gyertyámat! (Marco gépiesen Francesca orra alá dugja a gyertyát.)
ARNOLD:
(Elérzékenyülten, kissé ripacskodva.) Ezt most nézd meg jól, Francesca! Ez a láng ma reggel még Krisztus urunk előtt lobogott a mennyben. És most hol van? Talán Firenze herélt hercegénél, Paolonál? Hát nem! Nálam. (Természetes mozdulattal Marcora mutat.) A csúnya Arnoldnál. Az akasztottnál. A csúnya-csúnya katonabácsinál van a szent láng, és jó helyen van nála. Ugye, Marco?
MARCO:
Aha.
ARNOLD:
(Közben elveszi a gyertyát.) És szerinted, Francesca?
FRANCESCA:
Én nem értek ehhez.
ARNOLD:
Azt nem csodálom... Te Francesca, az úrnőd táborszerte híres feneke alá viszed ezt a rengeteg párnát?
FRANCESCA:
Igen.
ARNOLD:
(A párnák alá tartja a gyertyát, úgy, hogy a lány ne vegye észre.) Hát persze, hogy fázik szegénykém! Na mondd meg, hogy ezt a parancsnok bácsi küldi neki.
FRANCESCA:
(Észreveszi, hogy lángolnak a párnák. Visítva kirohan.)
ARNOLD:
(Röhögve.) Mégse fázhat egy ilyen szép fenék, ugye? Ez végül is a szentföld, az úristenit neki. (Visszaadja a gyertyát Marconak.) Mondd, Marco, láttál te terhes nőt a csatában?
MARCO:
(A fejét rázza.) A-a.
ARNOLD:
Na mer én se.
(Paolo, a három keresztes, Teofil és Zénó be. Teofil hozza a félig elégett párnát.)
PAOLO:
Végtelenül elszomorít, hogy ezen a nevezetes napon, az én házamban egy hívatlan vendég annyira unatkozik, hogy párnákat gyújtogat. Hát még, ha az a nap hőse, aki reggel a várost gyújtogatta. Kitűnő dunnáink is vannak, Arnold.
ARNOLD:
Aggódsz, Paolo? Majd egyben fizetem az egészet.
PAOLO:
Ez nem bordélyház, Arnold!
ARNOLD:
Pedig azt hallottam, hogy ma neked dolgoznak a legjobb kurvák. Érjem be ezzel a két göröggel? (Teofil és Zénó kissé megijednek.)
PAOLO:
Vigyázz a szádra!
ARNOLD:
Jaj, jaj, haragszik a fejedelem...
PAOLO:
Mondtam, amíg az én házamban vagy, s ráadásul hívatlanul, addig nagyon vigyázz a szádra! Lehet, hogy néhány napig valóban egy ilyen szemét lesz Jeruzsálem parancsnoka, de nem jósolok itt hosszú jövőt neked.
ARNOLD:
Képzeld, nekem meg azt jósolták, hogy az alatt a néhány nap alatt a firenzeiek vezérpatkánya hibázni fog. És akkor én kénytelen leszek kiakasztani őt száradni, mint a büdös kapcát.
PAOLO:
Fenyegetsz?
ARNOLD:
Ilyen csúnyán fogalmazni! Csak figyelmeztetlek, Paolo, csak figyelmeztetlek. Ja, szinte elfelejtettem! Még azt is megjósolták, hogy Yvett erényövéből készül majd a hurok a köteledre. Bízzál benne, hogy elvásott már és könnyen szakad.
PAOLO:
(Már-már nekiugrik.) Először bánom az életben, hogy nem ölettem meg valakit. De most a saját beleiddel fojtalak meg.
KORNÉL:
(Közben be. Ráüvölt Paolora.) Uram, azt mondtam, ma mulatunk!
(Függöny)

Hetedik jelenet
(A terem. Bent három keresztes, három apród, Yvett, Paolo, Hisztériosz, Arnold és mögötte Marco. Kornél a kisasztalnál. Az evés a vége felé tart. A nyomorékok a nekik hátradobált húsdarabokat kapkodják. A csámcsogás közben, mintegy varázsütésre, mindenki Kornél felé fordítja a fejét.)
KORNÉL:
(Szintén csámcsogva.) Na mi van?
PAOLO:
(Lenyeli.) Dicsérj minket, Kornél!
KORNÉL:
(Még csúnyábban csámcsogva.) Megérdemlitek ti azt?
PAOLO:
Megérdemeljük, Kornél.
KORNÉL:
És mind megérdemlitek?
PAOLO:
Egytől egyig.
KORNÉL:
De hiszen csúnyán esztek.
PAOLO:
Te is csúnyán eszel, Kornél.
KORNÉL:
Csak munka közben.
ELSŐ KERESZTES:
Miért, te most dolgozol?
KORNÉL:
Én akkor dolgozom, amikor te pihengetel. Mondhatni, többnyire.
ELSŐ KERESZTES:
Nézzétek, majd megszakad! Szegény bolond!
KORNÉL:
Ártatlan, szép madár a részvét, lovagom, te csak hagyd a fészkét! (Röhögnek.)
PAOLO:
Ha jól hallom, ez már a dal.
KORNÉL:
Rosszul hallod, nemes kenyéradóm.
PAOLO:
Értsem úgy, hogy béremelést akarsz?
KORNÉL:
Nem fizetnél rá, ha végre megfizetnél.
PAOLO:
(Odadob egy pénzdarabot, Kornél elkapja. Paolo karmesterien beint.) Rajta!
KORNÉL:
(Nézegeti a pénzt, majd felmutatja az első keresztesnek) Na látod, te nemes hentesmester, nekem így is összejött egy csappantyúra való. (Röhögés.)
ELSŐ KERESZTES:
Na elmész te a jó büdös francba!
KORNÉL:
Hova?
ELSŐ KERESZTES:
Azt mondtam, a francba.
KORNÉL:
A vak ismeretlenbe küldesz, vagy jártál már ott talán? Mesélj! S ha nem jártál, hát hallgass! Lovagom, itt egy hölgy is van. Ez háború.
HARMADIK KERESZTES:
Ezt jól megkaptad.
PAOLO:
Kornél, hiába fizettelek meg?
KORNÉL:
(Megnézi a pénzt.) Ezzel? Hiába. Én csodát várok tőled, uram, ha már idáig kísértelek. Valami kis szentföldi szuvenirt. Még az ellenségeddel is bőkezűbb vagy, mint a bolondoddal? Legalább egy szakadt akasztókötelet!
ARNOLD:
Fogod be a pofádat?! Azt hiszed, mert a hülye asztalánál ülsz, neked mindent szabad?
KORNÉL:
Hülye asztala..., hülye asztala... Ez jó. Ezt megjegyeztem. Talán fel is használom...
KERESZTESEK:
Csodát a bolondnak! Csodát a bolondnak!
PAOLO:
Ha nem kell a pénzem, miért tartogatod?
NYOMORÉKOK:
Alamizsnát! Alamizsnát! Nekem! Nekem! Ide nekem!
KORNÉL:
Tartogatnám? Soha! (Odadobja a vaknak, aki bekötött szemmel elkapja, majd feláll.)
VAK:
Uraim, látok!
(Az asztalnál ülők elnémulnak.)
KORNÉL:
Na mi van?
KERESZTESEK:
A szentségit! Látjátok? Lát!
KORNÉL:
Na, Paolo, ennyit ér a pénzed...
ARNOLD:
(Röhögve.) Ez csaló! Ez biztos, valami nagy csaló!
PAOLO:
Meglátja a vak a pénzt. Ez lenne a csoda, Kornél? (Hisztérioszra néz.) De hát itt ül a csodák felszentelt szakértője. Hisztériosz, mit szólsz hozzá?
HISZTÉRIOSZ:
(A csámcsogásból felüti a fejét.) Mihez?
KORNÉL:
A csodához.
HISZTÉRIOSZ:
A csoda? (Lenyeli, megtörli a száját az asztalkendőben.) A csoda anyaszentegyházunk idevágó rendelkezései szerint olyan természeti jelenség, amilyenre a természet nem képes, vagyis csoda, ha megtörténik. Valódisága bizonyítandó, amihez vizsgálóbizottság felállítása szükséges, mely bizottság vezetője Őszentsége, a római pápa...
KORNÉL:
Vagy annak földi helytartója. Inkább azt mondd meg, hogy csoda-e, ha a vak lát.
HISZTÉRIOSZ:
Az? Az nem csoda. Ha a vak lát, akkor nem vak. Vak az, akinek csoda kell ahhoz, hogy lásson. Kérdés, kell-e csoda ahhoz, hogy valaki vak legyen...
KORNÉL:
Le tudnád ezt fordítani atyám mondjuk egy akasztókötélre?
HISZTÉRIOSZ:
Egy vakot lefordítani akasztókötélre? Nem... Azt hiszem, nem... (Elgondolkodik.) Miért kérditek?
KORNÉL:
(Fölteszi a lábát az asztalra, kényelembe helyezi magát.) Mert unatkozom...
ARNOLD:
Te nekem itt nem fordítgatsz semmit, érted?! Mert mindjárt nem unatkozol!
YVETT:
Kezdj már egy dalba, kedves Kornél, mielőtt még bárki azt hinné, hogy ha a vak lát, az nem csoda...
KORNÉL:
(Lekapja a lábát az asztalról, feláll, lantját szívéhez öleli, és könnyedén bókol Yvett felé.) Úrnőm, te vagy az egyetlen, aki lantomat szóra bírnád..., ha ezek nem lennének itt.
(Újabb felzúdulás.)
YVETT:
(Mosolyogva.) Miért, mi bajod ezekkel?
KORNÉL:
Komoly, megalapozott, mondhatni kiérlelt bajom van.
YVETT:
Oszd meg velünk, drága Kornél.
KORNÉL:
Yvettem, hidd el, untatnálak, és éppen téged, akinek egyetlen szavát nem untam életemben.
ELSŐ KERESZTES:
Bókol a bolond!
KORNÉL:
(Első keresztes felé int.) Az nem zavarna, hogy sötétek és buták. Az sem, hogy kapzsik és haszonlesők...
YVETT:
Örvendek, hogy ennyi minden nem zavar ezekben! Ezt akkor sorolhatod.
KORNÉL:
Ravasz vagy, úrnőm, már-már dicséretre bírsz. Hát legyen! Hogy mi nem zavar még? Nézzük sorra őket! (Felugrik, mutatópálcát fog, mutogat a keresztesekre.) E három úrban csak az nem zavar, hogy még nálam is nagyobb üzletemberek! (Apródokra.) A gyermekeket mindig is szerettem. (Paolora.) Gazdámban kicsit zavar, hogy az urad, de ez a kicsi már-már nem is zavar. (Hisztérioszra.) Kényes problémához értünk. Hogy benne mi nem zavar? Mióta a barátom, ezen töröm a fejem. (Marcora.) A gyertyatartók és más berendezési tárgyak soha nem zavartak. (Arnoldra, kis szünet után) A belső egyszerűség pedig hogy is zavarna, ami ebből az úrból oly meggyőzően árad... Szóval, mint látod, Yvett, engem már majdnem semmi nem zavar. (Ismét leül, és felteszi a lábát.) Csak csúnyán ettek.
ARNOLD:
Ez bolond!
KORNÉL:
Stimmel.
(Felzúdulás. "Tényleg, ez bolond!" kiáltozások.)
KORNÉL:
(Vigyorog. Lassan újra csend lesz.) Azért most szar lehet nektek.
YVETT:
Na de Kornél!
KORNÉL:
Igazuk van. Győzelem lantos nélkül olyan, mint vereség lantossal.
PAOLO:
Kínos helyzetbe hozol, Kornél. Miért csinálod ezt?
KORNÉL:
A saját tetteimmel sem vagyok megelégedve, nemhogy a tieitekkel. Tényleg, mit dicsérjek rajtatok?
ARNOLD:
(Odahajítja a kupáját, nem talál. Kornél meg sem rezzen.) Az anyád úristenit! (Az asztalt csapkodják, felugrani készülnek.)
PAOLO:
Dicső lovagjaim, Firenze hősei, kikkel együtt fékeztük meg a vérengző pogányt! Hát nincs senki köztetek, ki bölcsebb, mint bolondom, és szóra bírja?
ARNOLD:
Dehogy nincs!
KORNÉL:
Ott egy úr mintha jelentkezne.
ARNOLD:
(Föláll, kissé bikás.)

KORNÉL:
(Látványosan megijed.) Várj, jó uram! Könyörgöm, maradj a helyeden! Most, hogy így állva látlak, beismerem, hogy nem tudok dalolni. S ezért e sok-sok élc, mi inkább engem illet. Hiszen szentföldet pogánytól menteni én nem voltam ma. S te első voltál, ha nem csalódom. Ezek gyertyái közt tiéd az egyetlen, ami még mindig ég. Mondd, hogy csinálod? De ne most válaszolj! Csak ülj, csak ülj, pihend ki reggeli fáradalmaid! Mert nem kevés, mi száradt kormos lelkeden, míg becses papunk föl nem oldozott, s a jó hírt azonnal szertekürtölé.
HISZTÉRIOSZ:
(Sipító hangon.) Mondtam, ez titok!
KORNÉL:
Hagyj beszélni, istennek munkatársa, hisz oly hőst dicsérek most, kinek válláig sem érsz. Mit válláig! A köldökéig. S még innen is mehetnék egyre lejjebb. De fölfelé megyek. Egy kis türelmet, Arnold! (A többiekre mutat.) Hadd kezdem itt a mélyben, köztetek. Tudjátok, mik vagytok? Sápadt, görbe farkú férgek. Mit férgek! Szidásra is alkalmatlanok. Titeket dicsérni, mikor van itt, ki annyival fölöttünk, hogy már nem is dicsérhető? Hol voltatok, míg ő elől a szent ügyért pogányt, ebet, asszonyt s gyermeket kardélre hányt?! Hátul. (Fenyegetőleg a harmadik apródra mutat.) Főként te, apródom, téged láttalak. Két tucat ha van, kikkel végzett rövidke fegyvered, bár mentséged, hogy még zsenge vagy. Húsz leszel talán? Netán tizenhét? Inkább tizenhatnak mondalak. (Paolohoz megy.) S most, jó uram, te jössz, hiába ereszkedsz egyre lejjebb. Szemedbe mondom, még ha megvonod holnapi ebédem, akkor is, hogy szégyellek. Hát mit tettél velem? Égő gyertyát tartva bamba képpel én kéne mögötted álljak, és tessék, most ellened vagyok. Hányadik voltál a sorban? Sehányadik! Igencsak mögötted volt a sor. Nem vagy te áruló? Ha az tán nem is, de Firenze szégyene. Különc széplélek, fúj!
És az a hős, kit most helyetted dicsérnem kell, mondd, mit keres az asztal végiben? Ha ölni nem tudsz, legalább tiszteld, aki öl. Ne vásott kötélre lógasd előbb, majd szánakozz, hanem rangot s pénzt adjál neki. Ha egyáltalán elfogadja tőled. Mert ki ő? Eddig szidásotokkal dicsértem őt, s mostantól dicséretével szidlak titeket. A cserzővarga fiának dicséretével, kit méltatlanul megvetett a város. Csak mert az úri népnek szag s a munka egyaránt büdös. És efféle ifjúnak önnön szagából kitörni oly nehéz. De ő mégis az ég felé törekszik, mint lángja is mutatja. (Arnold a maga módján feszeng.) Nem kell szégyellned, mert dicsőséged ez. Ó, hogyha életrajzírónak elfogadnál! Tudjátok ti, mi szörnyű stációkon kell nálunk egy cserzővarga fattyának keresztülmennie? Törvény gátolja mindenütt. Ha szerez, azt mondjátok, lop. Ha árut szállít, azt mondjátok, csempész. S ha szépséges nőit védve Firenze legmocskosabb utcáin párbajban győz, ti azt mondjátok, gyilkos. Irigységtek elől futásra kényszerül. De íme, itt, hol ti gyáván küzdötök, ő bátor. Első a sorban, hol az első sor csak ő. És akkor az eszéről még szó sem volt. Miért is lenne? Hisz ösztönlény. Igazi archetípus. Szinte fáj nekem, hogy itt ül köztetek. (Odalép Arnoldhoz.) Ó, Arnold! Az efféle nép közt, mit gazdámmal együtt már bátran nevezhetek csőcseléknek, nincs neked helyed! (A hóna alá nyúl.) Na gyere. Gyere, ne szerénykedj, csodás múltú Arnold! Hisz tudod, ezek ma miért fizetnek engem? Hogy bolondot csináljak belőled! Vagy, ha azt nem lehet, legalább hülyét! Érted? Belőled, ki ma már messze több vagy a semminél. Belőled, kinek holnaptól hatalma a végtelennél alig kevesebb. Belőled, hülyét. Hát tehetem? Engedné azt a lélek, ha még oly durcás is, mint az enyém? Engedné azt az ész, az érdek? Nézz végig rajtuk. Most, hogy szánalmas tervük felfedtem előtted, mert felfedette velem a lelkiismeret, már reszketnek. Gyávák közt ülsz, Arnold! Gyere! Gyere! (Közben a bolond asztalához kíséri, a széket mutatja.) Ez az a hely, ahonnan átláthatod förtelmes cselszövéseik. Üres széked, bamba szolgád a gyertyáddal is mennyire látszik innen, ugye? A frász a képükön. A titkolt káröröm dudvás szívük helyén. Igyál is! (Itatja.) Igyál, igyál, igyál, mert e satnya látvány józanul el nem bírható. És szidd őket, ahogy csak patkány szidhat süllyedő hajót, vagy tetü vedlő kutyát. Ülj le, és alázd meg végre ezt a bugris szolganépet úgy, ahogy csak tőled telhet. (Arnold leül.) Vagy ne is szólj, csak nézd, mily epével irigylik, hogy te vagy az egyetlen, ki ma engem így vagy úgy, de őszinte szóra bírt, mélységes uram!
(Függöny)

Nyolcadik jelenet
(A kert. A gyóntatószéknél öt igen-igen ledér öltözetű hölgy. Mondhatni, kurvák. A Madám ül a gyóntatószékben, a többi lány pedig kívülről obszcén ábrákkal rajzolgatja tele.)
ELSŐ KURVA:
Nem lesz ebből baj?
MADÁM:
Miért? Ez gyóntatószék. Más elmondja, mi lerajzoljuk.
ELSŐ KURVA:
És a gyónási titok?
MADÁM:
Na ne röhögtess! Ahány papot én már meggyóntattam! Egy lateráni zsinatra valót. (Nevetnek.)
ELSŐ KURVA:
Hisztérioszt is?
MADÁM:
Ugyan! A kis Hisztit hagyjad!
ELSŐ KURVA:
Azért én megpróbálkoznék vele.
MÁSODIK KURVA:
Na, szomjan is halnál, amíg abból kicsavarnál valamit.
ELSŐ KURVA:
Szerinted én rossz kurva vagyok?
(Nevetés. Ezalatt Yvett idegesen be. A kurvák felugrálnak, ruháikat lehetőség szerint összehúzzák.)
YVETT:
Mit ültök itt kint?
MADÁM:
De hiszen arra várunk, úrnő, hogy visszavonulj.
YVETT:
Úrnő? Ahhoz úr is kell. Na mozgás, mozgás befelé! Már rég ott volna a helyetek.
(A kurvák ki, Yvett észreveszi az összefirkált gyóntatószéket. Idegessége sem bír elfojtani egy mosolyt.)
HISZTÉRIOSZ:
(Középen be, meglátja a gyóntatószéket, fejéhez kap.) Tudtam, tudtam!
YVETT:
(Megdöbbentő hangon ráüvölt.) Na ezt most nagyon hagyd abba.!
HISZTÉRIOSZ:
Nyugodj meg, nincs semmi baj!
YVETT:
Még. Egyelőre. Pillanatnyilag. Éppen.
KORNÉL:
(Be. Egy női fehérneműt dob oda Hisztériosznak.) Munkára, kolléga! Ezt a lányok küldik, hogy ne a stóláddal törölgesd. Először csak így szárazon, különben foltos lesz, azt mondták.
HISZTÉRIOSZ:
Igazán köszönöm. (Törölgetni kezd.)
YVETT:
Mi volt ez, Kornél? Mi volt ez?
KORNÉL:
Csupán ujjgyakorlat. Mondhatni, prelűd.
YVETT:
És azt is tudod, te félkegyelmű, hogy mi jön utána? Mert én igen. A gyászdal.
KORNÉL:
Ki van zárva. Indulón töröm a fejem.
YVETT:
Figyelj! Én ma délután kint jártam.
KORNÉL:
Láttalak. Még a csontfűrész is jól áll neked.
YVETT:
Hülye. Ugye tudod, hogy Arnold megveszett? Itt egy napig sem maradhatunk! Elevenen akar megnyúzni minket.
KORNÉL:
Téged dezinformáltak. Az akasztás a rögeszméje, beszéltem vele.
YVETT:
Ez cinizmus. Ostoba cinizmus.
KORNÉL:
Vagy-vagy, ahogy egy dán úr mondja majd, kedves Yvett. Az ostobáknak nem áll módjukban cinizálni. Még ez a szerencsém. Egyébként kenyér nélkül maradnék.
YVETT:
Meghalunk! Fogd már fel végre, hogy meghalunk!
KORNÉL:
(Komolykodva.) Szörnyű hír, ne is mondd! A városban hallottad?
YVETT:
Igen.
KORNÉL:
Mondd, hogy tréfálsz!
YVETT:
Nem tréfálok.
KORNÉL:
Az nagy kár... Azért szaladgálni egy csontfűrésszel le s föl Jeruzsálemben, hogy ezt megtudd... Miért, miért nem kérdez meg engem senki ezekről még otthon?
HISZTÉRIOSZ:
(Előbújik a gyóntatószékből.) Látszik még?
KORNÉL:
Csak a makk, atyám, csak a makk.
YVETT:
Takarodjatok! Én köztetek megőrülök. (Hisztériosz ki.)
KORNÉL:
(Átöleli a bőgő Yvettet.) Nyugodj meg végre!
YVETT:
Hát te se értesz meg? Én félek ettől az embertől. Nagyon félek. És most még te is csak...
KORNÉL:
Tudom, drágám. És most még én is csak.

YVETT:
Van olyan ember, akinek a puszta léte is veszélyes, attól függetlenül, hogy kútban ül vagy trónon.
KORNÉL:
Ez bölcs mondás volt. Akkor most mi legyen?
YVETT:
Ölesd meg!
KORNÉL:
Én?
YVETT:
Igen, te. Itt mindent te csinálsz.
KORNÉL:
Ez azért túlzás. (Átöleli Yvett derekát.) Vagy még remélhetek, asszonyom?
YVETT:
Most ne pimaszkodj! Ölesd meg!
KORNÉL:
A csókodért se. Rút dolgot kérsz.
YVETT:
De hasznosat.
KORNÉL:
Haszon, haszon, haszon! Mondhatni, kudarc, kudarc, kudarc, ha nem a józan ész szerzi, hanem a megrészegült ököl.
YVETT:
Te okos vagy.
KORNÉL:
Ne dicsérj! Ha zavarban vagyok, nem jut eszembe semmi... Gyónnál nekem, Yvett?
YVETT:
Te nem is vagy pap.
KORNÉL:
Dehogynem, csak erősen titkolom. (Beülteti Yvettet a gyóntatószékbe.) Mit is akart tőled Arnold?
YVETT:
Na, találd ki!
KORNÉL:
Túl flegmán gyónsz. Ez így nem megy. Azaz, mégis kitaláltam. És mennyire akarta?
YVETT:
Tudod, a mamájára emlékeztetem. Csak őt szerette...
KORNÉL:
Nincs meghatóbb, mint a falloszok memóriája. Csak állnak és emlékeznek a mamára. Ó, pardon... És meddig jutott? Részleteket!
YVETT:
A pofonig, atyám, a pofonig.
KORNÉL:
Esküszöl?
YVETT:
Esküszöm.
KORNÉL:
Ez nagyszerű.
YVETT:
Miért, atyám?
KORNÉL:
Mert akkor még van mit ígérnünk neki.
YVETT:
Nem értelek.
KORNÉL:
Ugyan. A te pofonod után nincs az a férfi, aki nem menne a sírba érted. Én csak tudom...
YVETT:
De Kornél!
KORNÉL:
Ismertetném a penitenciát, asszonyom. Ön mostantól egy kicsit kiárusítja magát a messzi haza és a hosszú élet érdekében.
YVETT:
Mit beszélsz? Elment az eszed?
KORNÉL:
Megjött, Yvettem. Itt az isteni szikra. Mit szikra! Már-már gyertyaláng. Figyelj! Mostantól szóról szóra azt csinálod majd, amit mondok. Ha szót fogadsz, ő majd csak gyalogol és gyalogol és gyalogol. Hát van végszó, ami most ennél többet érne?
(Függöny)

Kilencedik jelenet
(A lakomaterem. Nyomorékok és a Vak nincsenek már bent. Arnold a bolond asztalánál alszik, Marco még mindig mögötte az égő gyertyával. Az asztalon ül a Madám, és az alvó Arnold hajában turkál. Az első kurva egyidejűleg két apróddal foglalatoskodik. A második, a harmadik és a negyedik kurva az asztal alatt négykézláb mászik, az első, a második és a harmadik keresztes az asztalon ellentétes irányban ugyanúgy. Majd a kurvák az asztalra, a keresztesek alá, stb. Buja ricsaj.)
MÁSODIK, HARMADIK és NEGYEDIK KURVA:
Jön a farkas, jön a farkas!
MADÁM:
(Félig megfordul, és Harmadik apródra mutat.) Ez az úr unatkozik!
(A lányok leugrálnak az asztalról.)
ELSŐ KERESZTES:
(Az asztal alól.) És velünk mi lesz?
HARMADIK KURVA:
(Kancsó bort tölt egy tálba, leteszi a földre.) Igyatok, kutyuskáim! (Keresztesek lefetyelnek, egyikük kimászna az asztal alól.) Ülsz! (Keresztes vissza. Harmadik apródhoz) Szépfiú, hol kezdjelek? (Harmadik apród kapálózik, három kurva bajlódik vele.)
NEGYEDIK KURVA:
(Madámnak.) Ez impotens.
MADÁM:
Olyan nincs...
HARMADIK KURVA:
Látod, álomherceg? Olyan nincs. Legalább hadd próbálom fel a ruhád! (Másik két kurvának.) Segítsetek már kigombolni! (Kigombolja a felső két gombot.) Te, ez szűz.
ELSŐ KURVA:
Lássam, lássam! (A másik három kurva odafordítja felé a harmadik apródot.) Á, csak félig. Ezek se jobbak!
MÁSODIK KURVA:
(A Madámnak, a harmadik apródra mutatva.) Mama, szólj már rá! Ez nem is beszél!
MADÁM:
Na ne némázz, apuci!
HARMADIK KURVA:
Add már ide! (Próbálja leszedni az apród nadrágját.)
ELSŐ KURVA:
(A harmadik keresztesnek.) Na, gyere nyöszörögni, békeharcos.
ELSŐ APRÓD:
(Csalódottan.) Mi nem mehetünk?
ELSŐ KURVA:
(A falnak támaszkodik, behunyja a szemét, az ujjain számol háromig, majd legyint.) Na, gyertek!
(Első és második apród, harmadik keresztes, első kurva el.)
HARMADIK KURVA:
Na, nekem ebből elegem volt. (Második kurvához.) Csináld te!
MÁSODIK KURVA:
(Azonnal a negyedik kurvához) Nekem is. Csináld te!
NEGYEDIK KURVA:
(Harmadik apródhoz.) Nekem is. Csináld te!
(A harmadik apród megtépázott ruházatban nem csinálja. Elalszik.)
HARMADIK KURVA:
(A két keresztes felé nyújtja a lábát.) Lábhoz, kutyusok! (Példáját a másik két kurva is követi. Keresztesek négykézláb oda. Harapdálják a lábakat.)
MADÁM:
(Ásít.) Hát ilyet nem láttam! E mellett még én is elalszom! (Rázni kezdi Arnoldot.) Mókuska, feltámadtak a törökök!
ELSŐ KERESZTES:
Fel ne költsd!
MADÁM:
Na mi van? Csak nem félsz tőle?
ELSŐ KERESZTES:
(Kis szünet.) Á, dehogy!
MÁSODIK KERESZTES:
Csak nem jó a tűzzel játszani.
MADÁM:
Tényleg, újabban milyen szép nagy gyertyája van. (Kikapja Marco kezéből a gyertyát, leugrik az asztalról. Arnold feje koppan. Ébredezik. ) Ide nézzetek, lányok! (Szájába veszi a gyertyát egy pillanatra, úgy, hogy az ne aludjon ki.)
(Közben Yvett be. A sarokban áll, nem veszik észre.)
KURVÁK:
Én is, én is, én is!
(Keresztesek négykézláb megdermednek, Arnold felébred. Józan. Nyugodtan feláll, odamegy a Madámhoz, kiveszi a kezéből a gyertyát, visszamegy Marcohoz, lekever neki egy hatalmasat, kezébe adja a gyertyát, aztán üvölteni kezd.)
ARNOLD:
Takarodjatok, ribancok! (Egyiket ellódítja.)
KURVÁK:
Strici! Strici!
ARNOLD:
Azt mondtam, takarodjatok! (Kereszteseknek.) Azt mondtam, takarodjatok! (Azok még meg vannak dermedve.) Mozgás, mert kiharapom a tökötöket! (Mindenkit kidobál, majd lihegve leül és rámutat Kornél asztalára.) Marco, tényleg annál ültem egész este?
MARCO:
Aha.
ARNOLD:
Akkor megölöm a bolondot. Szétverem a fejét.
YVETT:
Könyörgök, ne! Bár megérdemelné, de érd be ennyivel. (Arnold most veszi észre. Yvett körülmutat.) Hisz ez férfimunka volt.
ARNOLD:
Akkor gondolom rég nem látott ilyet. Mit akar, asszonyom?
YVETT:
(Innentől kezdve vásári komédiásként ripacskodik.) Látszik rajtam, hogy valamit akarok?
ARNOLD:
Látszik. Mit akar? Gyorsan mondja, mert fáradt vagyok.
YVETT:
Nem tudok elaludni. Reméltem, hogy még itt talállak. Fordult a kocka, Arnold. Veled most nagyon nagy dolgok történtek. (A gyertyára mutat.)
ARNOLD:
Nem nagy dolgok, hanem csoda.
YVETT:
Tudom, tudom... Talán az Úr választottja vagy. Csak Ő menthette meg az életed, s vele az én lelkem nyugalmát azon a szörnyű hajnalon. Ó Arnold! Azt én se éltem volna túl, ha Isten akkor rajtad nem segít...
ARNOLD:
Mária nem engedte, hogy maguk fölkössenek.
YVETT:
Hát persze! Mária! Csodát küldött rád. És ma békével visszavezetett közénk.
ARNOLD:
Békével? Itt? Én? Soha!
YV