A peronról már csak valami maradék visszfény látszott a délutánból, ahogy a jéggé dermedt hegygerinceken siklik a Maros-völgy felé. A forgalmista megvárta, amíg az öregasszony leszedi a két kosarat meg a zsákot, aztán intett a mozdonyvezetőnek, hogy indulhat tovább. Felszálló nem volt. ![]()
Élt hajdan Marosvásárhelyen egy Piros Károly nevezetű fiatalember, aki csótányirtással és egértelenítéssel foglalkozott. Az erdőn túlról érkezett, egyik lába négy centivel rövidebb volt mint a másik, és ezerkilencszázhetvenhárom március hatodikáig nem szerette senki. Aznap viszont amint befejezte a csótányirtást, úgy döntött, hogy oldaltáskájából nem a számlafüzetet veszi elő, hanem a vonalasat. ![]()
...aztán kilencszázhúszban nagyapám ráparancsolt a prímásra, hogy addig húzza neki a Himnuszt amíg a románok szét nem lövik a kocsmáját. Persze, nem lett az egész szétlövésből semmi, mert a románok elakadtak a főtéren. Ott kínlódtak szerencsétlenek a Kossuth-szoborral, próbálták ledönteni, de hiányzott még belőlük a rutin, na, meg azért oda is volt az állítva rendesen, szóval eszükbe nem jutott az Oroszlánt szétlövetni. ![]()
Ezerkilencszázhetvenhárom tavaszán egy Szöcske Ágoston nevezetű juhász kereken száz kiló fekete gyapjút nyírt le a sáromberkei plébános híres birkáiról. A nemes szőrt még azokban a napokban kimosták, kifésülték és öt zsákba gyömöszölve fölvitték a parókia padlására. Moly ellen naftalint, tolvaj ellen döglött ló patájából való szöget tettek mind az öt zsák aljába, így senki nem gondolhatta komolyan, hogy a gyapjúnak bármi baja eshet. ![]()
Magvető, Budapest 1998
(...) Bartis Attila karizmatikus író. Ezen kívül - ha a történelemből nem nyomtalanul fog kiesni a kommunizmus negyven éve - megírta a magyar irodalom egyik halhatatlan novelláját: Károly avagy az irodalom története. Ha nyomtalanul esik ki, akkor sok minden más is ki fog esni. Akkor nemigen lesznek majd válaszok az ilyen kérdésekre: Mi volt a kommunizmus? Mi volt a román kommunizmus? Mit jelentett a díszmagyar Romániában a kommunizmus alatt? Mi volt az, hogy besúgó, és mi köze volt a díszmagyarhoz meg "ehhez a nyomorúságos román időhöz"? ![]()