Weéry Imre: Bartis Attila: A nyugalom

Az író arról ír, hogy ő író, és meghalt az anyja. De egy anya halálába nem tud
csak úgy beletörődni egy író. Lehet, hogy ez szakmai ártalom, lehet, hogy több
annál. Kényszeresen nekilát, hogy megírja azt, ami az anyjára vonatkozik. Hogy
milyen kapcsolatban állt az anyjával életében. Mindazt, ami a halál előtt
fontosnak tetszett.

Az író anyja az íróval élt közös lakásban az anya halála előtt. A csak
szakmájának élő, erősen nárcisztikus színésznő évek óta, mióta a színháznál
politikai megfontolásból háttérbe szorították, nem mozdult ki a lakásból. Szó
szerint nem. Az író látja el, ő biztosítja a hétköznapi élet feltételeit.
Amikor éppen nem biztosítja, akkor pedig ír, italozgat, vagy felolvasóestre
utazik vidékre. Közben persze történik ez-az. Az író megismerkedik a nagy
ő-vel, de kapcsolatuk nem felhőtlen; először ugyan megkönnyebbülünk, mert
kiderül, hogy a nagy ő mégsem rákos; utóbb viszont értesülünk sorsáról,
melyben eutanázia és nemi erőszak egyaránt szerepel. A nagy ő-nek nem tetszik
továbbá az író és anyja közt szövődő, beteges szimbiózis. Úgyhogy a
kapcsolatnak abortusz és elmegyógyintézet a következménye. Közben kiadják az
író könyvét. Ez jó. Mellékesen vad viszonyba kezd az idősödő szerkesztőnővel
(különösen veszélyes, élemedett korú bestia); akiről kiderül, hogy bejáratott
családi darab: az apja szeretője is volt. Egy kis ideig együtt éltek hármasban
az antivilágban: az író apja, anyja (a színésznő) és a szerkesztőnő. Utóbbi
mosta az író pelenkáit, mivel az elfoglalt anya-színésznő nem ért rá.
Apropó: apa. Szerény alkalmazott az ÁVÓ-nál, feljelentéseket lektorál.
Hirtelen felindulásból titkos anyagokkal nyugatra távozik egy diplomáciai
küldetés során, mire főnöke, aki ismeri a játékszabályokat, főbe lövi magát.
volt a szerkesztőnő férje. Szintén emigrál az író lánytestvére. Híres
hegedűművész lesz nyugaton. Nevében fia levelez az anyával, aki lányát
szimbolikusan eltemeti.
Közben kiderül, nem hiába: a művésznő nem véletlenül nem ad életjelt, valóban
tíz éve halott. Ha kihazudtál magadból mindent, vágd el hegedűhúrral az
ereidet, tanácsolta annak idején az író. És így történt. Az író tehát egyedül
marad az üres lakásban, és mi azon tűnődünk, vajon ennek a művészcsaládnak az
"átkosban" gyökerező családtörténete példázatértékű-e. A már-már betegesen
dekadens sztori (amelyben minden eshetőség közül a lehet ő legmorbidabb
változat következik be, vagy ha mégsem, akkor csak azért, mert annál is
létezik morbidabb) vajon mítosz-e, vagy cselekmény? Valami, ami történik
velünk, vagy olyasmi, amit mi teszünk? Nem egészen mindegy. Bartis Attila
könyve egy szempontból bizonyára példázatszerű: világossá válik belőle, hogy a
könyv lapjait betöltő tragikum nem az írói képzelet szüleménye, hanem egyfajta
áttétel, metasztázis. A könyv lapjain káosz és tragikus cselekmény találkozik,
átszövi egymást a kettő, burjánzásnak indul. Jó lenne optimistának lenni, de
nem megy. A nyugalom ott fog el, ahol már minden mindegy.